Ezen bukhat meg a svéd elektromos autó forradalom

fedélzeti monitor
Instead of a classic dashboard the Model 3 comes with a center touchscreen, at the Tesla showroom at the Westfield UTC mall in San Diego, in January 2018. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Svédország ambiciózus célt tűzött ki maga elé azzal, hogy elhatározta, drasztikusan csökkenti a közlekedésből adódó károsanyag-kibocsátást. Ennek egyik legfontosabb eleme lenne az elektromos autók elterjesztése, azonban most úgy tűnik, az elégtelen energiakapacitás akár el is kaszálhatja a terveket.
Vágólapra másolva!

Svédországban rohamléptékben terjednek az elektromos autók. Csak idén a kormány által az elektromos autók után kifizetett támogatások 253 százalékkal nőttek az év első öt hónapjában. Mára pedig már ott tart a skandináv ország, hogy Stockholmban és más városokban az áramigény meghaladja a helyi kapacitásokat – írja a Bloomberg. Vagyis ma már az új elektromos autó töltőhálózatok kiépítése konkrétan más projektektől vonja el az energiát.

A svéd vezetés terve eközben az, hogy 2045-re nullára csökkenti az ország szén-dioxid lábnyomát.

Ehhez viszont egy kutatás szerint nagyjából 2,5 millió hibrid és elektromos autóra volna szükség az évtized végére – a jelenlegi szám mindössze 70 ezer. Ráadásul a teljes átálláshoz olyan töltőhálózatok kiépítésére volna szükség, amely zökkenőmentes közlekedést biztosítana az elektromos járműveknek hosszabb utakra is.

Az idén január és május között készült összesítés alapján egyébként Svédországban a Tesla Model 3 a legnépszerűbb elektromos autó, melyek a Renault Zoe, illetve a Kia Niro követ.

Teljes átállás

A svéd kormány ezzel együtt azt tervezi, hogy 2030-ra teljesen leállítja a fosszilis üzemanyagokkal működő autók árusítását, a szállítmányozásból adódó kibocsátást pedig 70 százalékkal csökkenti. Ehhez azonban valószínűleg még tovább kellene növelni az olyan jellegű ösztönzőket, melyekhez hasonlót a vezetés tavaly már életbe léptetett. A fenti problémára egyébként megoldás lehetne, ha a magánszemélyek azért is kapnának támogatást, ha csak keveset töltik az autóikat, illetve akkor is, ha visszatöltenek energiát a hálózatba például a reggeli vagy a délutáni csúcsforgalom idején.

A Tesla a legnépszerűbb elektromos autó Svédországban Forrás: AFP/Sputnik/Irina Kalashnikova

Ehhez jön még, hogy bár Svédország tavaly még mindig exportra termelte az elektromos áram több mint 10 százalékát,

az idősödő infrastruktúra egyre nagyobb kihívásokat jelent az országnak.

A nagyvárosok kereslete ugyanis a vártnál sokkal nagyobb ütemben bővül, és akár 10 évig is tarthat az új hálózatok kiépítése.

Van még mit behozni

A gyors növekedés ellenére azonban Svédország még mindig brutálisan le van maradva a szomszédos Norvégia mögött.

Norvégiában ugyanis május végén több mint 10-szer több elektromos autó volt forgalomban, amivel a skandináv állam a világ egyik legnagyobb elektromos autó piacának számít.

Ezt egyébként a norvég kormány olyan intézkedésekkel idézte elő, mint az alacsonyabb adók, az ingyenes parkolás vagy a buszsávokban való közlekedés engedélyezése az elektromos autók számára.

Norvégia még mindig élen jár az elektromos autókban Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Svédországban a május végégig tartó öt hónap során összesen 6694 elektromos járművet adtak el, ami európai viszonylatban igen alacsony aránynak számít. A térségben ugyanis ebben az évben nagyjából félmillió elektromos autót adhatnak el a becslések szerint.

Az első negyedévben az értékesítések 40 százalékkal erősödtek, és az újautó-eladások harmadát Németország adta.

Fontos különbség azonban, hogy míg az újautók Németországban és Európa többi részén csupán kevesebb mint 4 százalékban működnek kizárólag akkumulátorral, addig Svédországban ezek a járművek ötödét, míg Norvégiában az 56 százalékát teszik ki.