Ausztráliát is teljesen ellepték a kínai turisták

hőségriadó, meleg, nyár, Budapest
Budapest, 2019. június 12. Turista legyezővel a fővárosi Erzsébet téren 2019. június 12-én. Legmagasabb szintű, harmadfokú hőségriasztás van érvényben Magyarországon június 16-án éjfélig. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az ausztrál turisztikai intézet legfrissebb felmérése szerint mintegy 8,5 millió kínai turista látogatott az országba 2018 márciusától 2019 márciusáig, ezzel pedig az ázsiai országból érkező látogatók száma megelőzött minden máshonnan érkező turistát – írja az Asia Times honlapján.
Vágólapra másolva!

A most közzétett adatokból kitűnik, hogy a turisták száma három százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, míg az általuk elköltött összeg 5 százalékkal 44,3 milliárd ausztrál dollárra emelkedett.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Kínából érkezők turisták száma 2,9 százalékkal 1,3 millióra növekedett,

ráadásul az általuk elköltött összeg közel tíz százalékkal több, így 12 milliárd ausztrál dollárt hagynak a kontinensnyi országban az Ázsiából érkezők. Rajtuk kívül, a többi látogató 1,1 milliárd ausztrál dollár bevételt jelent az ország gazdaságának.

Eközben az Indiából érkező turisták száma is ugrásszerűen megnőtt: 14,6 százalékkal majdnem 342 ezerre növekedett, miközben tavalyelőtt 17 százalékos volt a bővülés az utazók számában.

Illusztráció Forrás: MTI/Mohai Balázs

A kereskedelemért, idegenforgalomért és beruházásokért felelős miniszter elmondta: az adatok is azt bizonyítják, hogy

az ázsiai turistáknak szóló marketingkampány működik.

A turisták száma Franciaországból, Kanadából és Hollandiából több mint öt százalékkal emelkedett, eközben a Nagy-Britanniából érkezők száma négy százalékkal csökkent a jelentés szerint.