Az IKEA beszáll az ételek házhoz szállításába

népszerű márkák galéria, ikea
The logo of IKEA is pictured outside Europe's biggest Ikea store in Kungens Kurva, south-west of Stockholm on March 30, 2016. - Ikea founder Ingvar Kamprad, who built a global business empire with revolutionary flat-pack furniture and dallied with Nazism in his youth, turned 90 today. (Photo by JONATHAN NACKSTRAND / AFP)
Vágólapra másolva!
Megkezdte étel házhozszállítási szolgáltatásának tesztelését az IKEA. A svéd bútoróriás globálisan már a hatodik legnagyobb étteremláncnak is számít áruházai révén, és úgy tűnik, komoly versenytársává kíván válni a piac meghatározó szereplőinek - számolt be a Fast Company.
Vágólapra másolva!

Korábban egy spanyol lap már megszellőztette a hírt, hogy az IKEA be akar törni az otthonokba való ételházhozszállítás piacára. Most a vállalat megerősítette, hogy egyelőre kísérleti jelleggel, el is indítják a szolgáltatást a francia fővárosban, Párizsban, és az így szerzett tapasztalatok alapján döntenek majd a továbbiakról.

A próbaidőszakban az áruházakban már megszokott ételeket - salátákat, halat - szállítanak ki az otthonokba.

Ha a tesztidőszak sikeres lesz, úgy a szolgáltatást valószínűleg előbb Spanyolországra, majd más európai piacokra is kiterjesztik.

Ikea húsgolyó-variációk Forrás: Ikea/US

Ugyanakkor - említik a fejleményről beszámoló lapok - egyelőre nem világos a szolgáltatással kapcsolatban, hogy az ételt melegen, fogyasztásra készen, vagy arra előkészítve szállítják-e, vagy esetleg fagyasztva? Nincs válasz arra a kérdésre sem, hogy az Ikea beleveszi-e a házhozszállítási palettába a népszerű húsgolyóit vagy sem, melyeknek egyébként már bejelentették a vegán változatait is. Nem ismert egyelőre az sem, milyen módon adhatják le a vásárlók megrendeléseiket, bár figyelembe véve azt, hogy az Ikea erőteljes online terjeszkedésbe kezdett, minden valószínűség szerint lesz lehetőség az online rendelésre.

Ezekre a kérdésekre a vállalati szóvivő is csak annyit felelt, hogy egyelőre annyira az elején járnak az új kezdeményezésnek, hogy korai lenne további részletekről beszélniük.

Illusztráció Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Csupán annyi bizonyos, hogy az Ikea számára még akkor is jó üzlet lehet az étel házhozszállítás, ha azon nem is keres majd olyan sokat. Miután a cég a nagy áruházai mellett megkezdte kisebb, belvárosi boltok nyitását is, a fogyasztóknak a brand még inkább beépülhet a tudatába, amit az új szolgáltatás - ha azt valóban széles körre kiterjesztik - csak erősíthet.

Bárhogy is, a várakozások szerint

2023-ra globálisan 161 milliárd dollárossá nő az online rendeléssel leadott étel házhozszállítás piaca.

Az Ikea pedig ezen lehet, akár igen fontos szereplő, olyan cégek mellett, mint a Grubhub, Doordash, Postmates és az Uber.