Történelmi döntés jöhet az olajpiacon

2019.06.25. 08:45

Hétfőn tovább emelkedett a kőolaj ára, és a befektetők egyre izgatottabban várják a július elején esedékes OPEC tanácskozást. Az olajexportőröket tömörítő szervezet ugyanis egy olyan időszakban dönthet az olajpiac jövőjéről, amikor az árfolyam egyébként is hatalmas kilengéseket produkál.

Az elmúlt időszakban számos tényező támogatta az olajár emelkedését. Az amerikai WTI típusú kőolaj határidős jegyzése közép-európai idő szerint hétfő kora délután 1 százalék körüli emelkedéssel 57 dolláros hordónkénti árfolyamon állt.

Idén azonban a nyersanyag már 27 százalékot izmosodott, noha még mindig nagyjából 13 százalékkal marad el az áprilisban elért 66 dolláros idei csúcsához képest.

Eközben a nemzetközi Benchmarknak számító Brent minimális emelkedés mellett 64 dolláron tartózkodott, de 2019-ben már 21 százalékot erősödött – azonban szintén 13 százalékkal alacsonyabban van az idei, 74 dolláros csúcsához képest.

Nagy változás jöhet az olajpiaconForrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

A környezet tehát jól láthatóan igencsak változékony. A közelmúltbeli emelkedéseket egyaránt fűtötték a nagy kitermelők kibocsátás-csökkentései, de közrejátszottak a növekvő feszültségek a Közel-Keleten, valamint a globális kereslet hanyatlásáról szóló előrejelzések is – írja a MarketWatch.

Ebben a helyzetben kerül sor nemsokára a július elején esedékes OPEC tanácskozásra. A megbeszélés két szinten zajlik majd, mivel egyrészt az OPEC tagjai üléseznek, másrészt a tagok a külső szövetségesekkel is folytatnak tárgyalásokat. Külön érdekesség, hogy eredetileg június 25-26-án lett volna a találkozó, de áttették július első két napjára. Részben azért, mert a tagok meg akarták várni a G20 találkozó kimenetelét, részben pedig azért, mert abban reménykednek, hogy addig legalább valamilyen előrelépés lesz az USA és Kína között folyó kereskedelmi tárgyalásokban – mondta James Hatzigiannis, a Long Leaf Trading Group szakértője.

A WTI olaj hordónkénti árfolyamának idei alakulásaForrás: Investing.com

A június végén esedékes G20 tanácskozás jelentősége most abban áll az OPEC számára, hogy tisztább lehet szervezet és szövetségesei (beleértve Oroszországot is) szemében, hogy szükséges-e tovább fenntartani a napi 1,2 millió hordós kitermelés-csökkentést. A projekt idén év elején indult be, és elvileg június 30-én érne véget. Most azonban az elemzők többsége arra számít, hogy a kitermelés-csökkentés június vége után folytatódni fog.

Ha azonban a piac bármilyen apró jelzést kap arra nézve, hogy további csökkentés jön, akkor azzal ismét erősen megugorhat az olaj ára.

Amennyiben viszont arról születik döntés, hogy nem hosszabbítják meg a visszafogást, akkor az olaj ára csökkenésnek indulhat. Ennek azonban az elemzők szerint jelenleg igen csekély az esélye. Egyetlen olyan helyzet állhat azonban elő, amikor az OPEC megemelheti a kitermelését, és eközben a kínálat mellett az árak is megugranak: ha valamilyen csoda folytán a találkozóig az USA és Kína megállapodásra jutna a kereskedelmi tárgyalásokban – tette hozzá Hatzigiannis.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: