Ez volt a világ első biztosítási csalása

Grece antique : hydrie de ceramique a figures noires, scene de combat de guerrier, bateau et rameurs. Realise par Cleimachos. 560-550 avant JC. Paris, musee du Louvre ©Photo Josse/Leemage

A pénzügyi machinációk jelensége minden valószínűség szerint lényegében egyidős a kereskedelem és a pénz történetével. Így nem lehet azon sem csodálkozni, ha ezek között igen hamar felbukkan a mai fogalmak szerinti biztosítási csalás is, mégpedig az antik görög világban. Egy Hegesztratosz nevű férfi története akár kalandosnak is nevezhető, ha a kereskedő terve nem az lett volna, hogy elsikkaszt egy tengerjáró hajót, annak rakományával – és utasaival. Így viszont neve – társáéval együtt – az első dokumentált biztosítási csalás elkövetőjeként, illetve megkísérlőjeként maradt fenn az utókorra.

A pénzügyi csalások sorában elképesztő történeteket és szélhámosokat találni, akik nem egyszerűen hamisítással vagy megtévesztéssel, hanem gyakran kiskapuk kihasználásával vagy meggyőző képességükkel jutottak el akár annak közelébe is, hogy kevés híján megszerezzék egy ország jegybankját. A nagyívű machinációk azonban nemcsak a modern monetáris világ sajátosságai, néhány évszázaddal, sőt, évezreddel ezelőtt is szép számmal fordultak elő ilyenek.

A világ első dokumentált biztosítási csalása pedig valóban régre, több mint 2300 évre nyúlik vissza, és az ókori görög tengeri kereskedelemhez köthető. Krisztus előtt 300 környékén ugyanis a Mediterránum görögök dominálta térségeiben nemcsak a hajózás, hanem e tevékenység biztosítása is igen kiterjedt volumenű üzletet jelentett.

Az ókor egyik legnagyobb üzlete: hajók biztosítása

Az ókori görög modell szerint a hajóbiztosítás speciális kölcsönügyletet jelentett, amelyet annak érdekében alkalmaztak, hogy a tengerjáró hajók nagyobb eséllyel jussanak el rendeltetési helyükre. A tengeri hajózás ugyanis meglehetősen kockázatos és veszélyes vállalkozás volt, melyben nem volt mindenkinek olyan szerencséje, mint Homérosz hősének, Odüsszeusznak. Rengeteg hajós és hajó, valamint rakomány veszett a tengerbe.

Az antik görög világban nagy üzlet volt a hajók biztosítása Forrás: AFP/Photo Josse/Leemage

A hajós kereskedők jellemzően tehetős magánszemélyektől kértek kölcsön indulás előtt, azért, hogy a hosszabb utakon legyen náluk elég pénz a hajó kikötőkben való javíttatására, friss élelem és víz vásárlására a legénység számára útközben –

vagyis így a biztosítók elősegítették a hajók célba érését, miközben anyagilag osztoztak a veszélyes út kockázatában.

Ha a hajó befutott rakományával, a kölcsönt a biztosító busás haszonnal – melyet a rakomány eladásából oldott meg a vízi kereskedő – kapta vissza. Ha a hajó elsüllyedt – ahogy ez gyakran előfordult –, úgy a biztosító elvesztette a pénzét, azt a hajósok tarthatták meg. Ha viszont célba ért, de a folyósító nem kapta vissza a kölcsönt, jogot formálhatott a hajóra és rakományára is. Ez volt tehát a biztosíték. Világosan látható tehát az is, hogy a hajó és rakománya célba juttatása minden érintett érdekében állt.

S hogy mennyit kerestek a biztosítók az ügyleten?

Elég sokat. A korabeli feljegyzések szerint a marzs általában 30 százalék körül mozgott. Ezt a hatalmas arányt azonban a jelek szerint az ókori görögök egyáltalán nem érezték soknak, tekintve, hogy a hajózást egyöntetűen nagyon kockázatosnak tartották. Azt is tudjuk, hogy ez az ügyletforma nagyon elterjedt volt az időszámításunk előtti negyedik században, ahogy egyébként az athéni retorika is ekkor élte virágkorát.

Démoszthenész kiváló szónok volt, aki maga is részt vett biztosítási viták elsimításában Forrás: AFP/Bianchetti/Leemage

Démoszthenészre például általában úgy szokás emlékezni, mint aki vezető athéni politikusként állt ki a terjeszkedő macedón uralkodóval, Nagy Sándorral és a Macedóniával való szembeszállás mellett – ez egyébként majdnem Athén pusztulását hozta, Démoszthenész pedig öngyilkosságba menekült. A kiváló szónok azonban korábban, politikai pályája előtt, sok esetben közvetített biztosítási ügyek vitájában, ezek kapcsán négy beszéde is fennmaradt az utókorra. Ezekből és más forrásokból, a kutatóknak meglehetősen jól sikerült rekonstruálni a kockázatos ókori hajóbiztosítások koncepcióját.

Üres hajót terveztek víz alá küldeni

A korból – időszámítás előtt 300 környékéről – egy viszonylag jól dokumentált hajós biztosítási csalást részleteiben is ismerni. Főszereplője egy Hegesztratosz nevű görög kereskedő volt, aki a ma Olaszországban található Szirakúza városából gabonaszállítmány fuvarozására vállalkozott Athénba. Hegesztratosz jókora összeget kapott kölcsönbe egy tehetős embertől az út költségeinek fedezésére, a szokásos vállalással arra, hogy azt haszonnal fizeti majd vissza. Társával, egy Xenothemisz nevű férfival közösen azonban egész mást terveztek.

Az árut be sem rakodták, ehelyett a legénységüket és a velük tartó utasokat is megtévesztve, üres raktérrel futottak ki. A tervüknek ugyanis egyes források szerint része volt az is, hogy az igen értékes áruért később más hajóval visszatérnek, és kerülőúton értékesítik azt.

Akár így volt, akár nem, a lényegi elemét úgy képzelték, hogy néhány nap hajózás után, a

termény nélküli hajót elsüllyesztik, és mentőtutajokon eltűnnek a rengeteg pénzzel, amit a hajó és a gabona fedezetére kaptak.

Az biztos, hogy Hegesztratosz nem volt szívbajos, mert akciójával teljesen figyelmen kívül hagyta azt, hogy az üres hajóval együtt az azokon utazók is hullámsírba kerültek volna. Ugyanakkor legalább ennyire peches is volt társával együtt: az utasok ugyanis észrevették, hogy a hajó meglékelésén iparkodik, amelyen nem mellesleg, ők is ott vannak – mindezt anyagi haszonszerzésért. Első döbbenetük viszont hamar cselekvésbe váltott, és a legénység tagjainak segítségével, lefogták őket.

Ókori görög és etruszk hajókról készült 19. századi akvarell Forrás: AFP/Luisa Ricciarini/Leemage

Hegesztratosz azonban a források szerint ekkor pánikba esett, és a tengerbe vetette magát. Minden valószínűség szerint megfulladt. Társát, Xenothemiszt azonban a többi utazó rákényszerítette arra, hogy navigálja el a hajót Athénba, ahol az értékes gabonaszállítmány vevőjének, egy Protosz nevű férfinak, kellett volna magyarázattal szolgálnia arra, hová tűnt az áru.

A túlélő csaló bíróság elé került, mely

igen gyakori volt ezekben az időkben, és a polgárok egymás közötti vitás ügyeinek rendezésére szolgáló legfontosabb intézmény volt.

Ugyanakkor nem mindig voltak következményei az ilyen eseteknek, mert ha valakinek nem volt vagyona, amiből ilyen és hasonló esetekben a kártérítést fizethette volna, börtönbe akkor sem csukhatták – akkoriban ugyanis az „adósok börtöne” intézményként még nem létezett. Az ókori Athénban a legnagyobb bizalom mindig az iránt volt, hogy a bírósági eljárás során sikerül megoldást találni az adott vitás ügyre vagy helyzetre.

Az, hogy milyen ítélet született az ügyben, ma már nem lehet megtudni, de valószínűsíthető, a vízbe fúlt Hegesztratoszt és Xenothemiszt elmarasztalták a világ első, dokumentált biztosítási csalásában.