Megvan, mikortól lehet jegyet venni a Marsra

2019.06.25. 15:01

Elon Musk elárulta, mikortól lehet jegyet venni a Marsra: ha sikeresen fellőtték és vissza is hozták a SpaceX csak Starshipnak (azaz csillaghajónak) keresztelt űrhajóját.

A Forbes a Businessinsider értesülése alapján számol be arról, hogy - nem meglepő módon - Elon Musk, a SpaceX magánűrhajózási vállalatának vezetői minőségében, a Twitteren tette közzé az információt.

Hamarosan jöhet a jegyárusítás a Marsra?Forrás: Shutterstock

Ugyanis egy felhasználó a SpaceX tervei szerint a Marsra induló űrhajóra szeretett volna jegyet foglalni, mire Musk azt válaszolta, hogy a foglalás a Starship sikeres visszatérésétől fogva él majd. Egy másik felhasználó kérdésére aztán pontosított is, és jelezte, a visszatérést a Föld orbitális pályájáról való visszaérkezésre érti.

Musk korábban azt mondta, 60 százalék esélyt lát arra, hogy a Starshipet még 2020-ban fellőjék. Amennyiben a küldetés sikerrel jár, úgy 2022-ben egy szállítóhajó indul útnak a Marsnak, és ha ez is rendben landol, akkor jöhet a 2024-es űrhajós küldetés, avagy ember léphet a bolygó felszínére.

A Starship egyébként egy közel 55 méter magas rakéta, ami azon túl, hogy egy szép napon embert juttathat a Marsra, műholdak felbocsátására is alkalmas. A SpaceX egyelőre Texasban kísérletezik a rakétával, amiről Musk még decemberben fedte fel a leplet, hol máshol, mint Twitteren.

Addig is, a SpaceX már kereskedelmi értelemben szolgáltat rakétáival mind cégeknek, mind magánszemélyeknek. A Falcon Heavy nem pusztán műholdakat, hanem a hozzátartozók kérésére, elhunyt személyek hamvait is az űrbe szállítja. Ez utóbbi szolgáltatásnak grammonként meghatározott ára van, 5000 dollár, közel 1,5 millió forint.

Arról nincs információ, a Marsra szóló útért mennyit kell majd fizetni, és arról sem, lehet-e majd elővételben jegyeket foglalni.