Egyre szebbek Ázsia befektetési kilátásai

2019.06.26. 17:16

Kitartóan felülsúlyozza az ázsiai részvénypiacokat a Citi Private Bank. A pénzintézet szakértői szerint ugyanis a kereskedelmi háborútól erősen sújtott régiós piacok újra lendültet kaphatnak. Ez pedig megnyitja az utat a kedvező vásárlások előtt is.

Számos ázsiai részvénypiac igen nagyokat bukott, ahogy a világ két legnagyobb gazdasága (az USA és Kína) egymásnak feszült. A legnagyobb vesztesek közé tartozott a kínai piac mellett Hongkong Tajvan, valamint Dél-Korea is. A Citi Private Bank ázsiai befektetési szakértője azonban úgy látja, eljutottunk arra a pontra, amikor ismét indokolt az optimizmus.

A CNBC-nek nyilatkozva Ken Peng hangsúlyozta, az USA és Kína közti technológiai feszültségekből például végső soron kifejezetten profitálhatnak a dél-koreai vagy a tajvani cégek. Ha ugyanis a kínai vállalatok egyre nehezebben tudnak majd üzletelni az amerikai társaságokkal, akkor a dél-koreai és tajvani szereplők lecsaphatnak a lehetőségre, és növelhetik a globális részesedéseiket – tette hozzá.

Ehhez jön még, hogy általában is kijelenthető, a globális gazdasági növekedés központja a jövőben Ázsia lesz, főként hogy a térség középosztálya egyre nagyobb és erősebb, felhajtva ezzel a belső keresletet. Ebből pedig olyan iparágak is jelentősen profitálhatnak, mint az egészségügy, az autó- vagy a biztosítási szektor – emelte ki Peng.

Újra vonzóak az ázsiai piacokForrás: Imaginechina/Chen kang - Imaginechina/Chen Kang

Ráadásul az is támogatja az ázsiai gazdasági kilátásokat, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az elmúlt időszakban igencsak laza hangot ütött meg, és a piacok egyre inkább beárazták az amerikai kamatcsökkentést. Ha pedig ez megtörténik, akkor az ázsiai országok előtt is megnyílik az út a monetáris lazításhoz, vagyis egyre inkább tudják majd stabilizálni a gazdaságaikat – emelte ki a szakember.

A fentiek következtében Peng úgy látja, a nemzetközi befektetőknek ismét érdemes lecsapniuk az ázsiai piacokban rejlő lehetőségekre.

Főleg, hogy a feltörekvő piacok manapság egyébként is alul vannak súlyozva a portfóliókban, vagyis kedvező vételi lehetőségek álltak elő.

A következő hónapok egyik legizgalmasabb kérdése azonban az lehet, mit tud majd tenni a Fed abban az esetben, ha az amerikai-kínai konfliktus esetleg tovább eszkalálódik. Több elemző attól tart ugyanis, hogy sok befektető túlságosan bízik a Fed élénkítésének pozitív hatásaiban, miközben a központi banknak csak igen korlátozottak a lehetőségei arra, hogy ellensúlyozzon ilyen jellegű tőzsdei sokkhatásokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: