Sikeres programok támogatják az általános iskolások pénzügyi nevelését

általános iskolás lányok, akik programoznak, laptopnál tanulnak, jelentkeznek
Vágólapra másolva!
Lezárult a LifeChanger Program 2019. tavaszi fordulója. A pályázatok segítségével a gyerekek egyre tudatosabbá válnak a pénzügyekben, sőt haza is viszik ezt a tudást, ami túlmutat a gyerekek szemléletének formálásán.
Vágólapra másolva!

A pénzügyek tudatos és magabiztos kezelése elengedhetetlen feltétele lesz annak, hogy a mai gyerekek felnőttként jól boldoguljanak majd az őket körülvevő komplex világban és képesek legyenek biztos kézzel irányítani a pénzügyeiket. Ezért sokat segít az, ha a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve betekintést nyerhetnek a pénz világába és koruknak megfelelő szituációkban bővíthetik ismereteiket, tehetik próbára tudásukat.

Főleg azért is szükség van erre, mert

hazánkban a szülők jelentős része sajnos maga is hiányos pénzügyi ismeretekkel rendelkezik, így az általános iskolákra ezen a téren is több feladat hárul.

A United Way Magyarország és a MetLife az elmúlt tanévben is folytatta a „LifeChanger" programot. A 8-11 éves korosztály számára szolgáló pénzügyi oktatási program célja, hogy segítsen az általános iskolásoknak abban, hogy egy

ingyenes, élménypedagógián alapuló oktatási programon keresztül sajátíthassanak el a korosztályuknak releváns, fontos pénzügyi ismereteket

és közben olyan készségeik és képességeik is fejlődjenek, amelyek támogatják majd őket tehetségük kibontakoztatásában, álmaik megvalósításában.

A program egy félnapos élménypedagógiai módszertanra épülő oktatóprogramból és egy erre épülő, az élménynap során tanult fogalmak és ismeretek beépülését, valamint a szociális kompetenciák fejlődését célzó OkoShop motivációs pontgyűjtő rendszer bevezetéséből áll. Az élménynap során a gyerekek megismerkednek az életkoruknak megfelelő pénzügyi fogalmakkal, a következő tanévben pedig lehetőséget kapnak arra, hogy egyéni és csoportos döntéseiket „pontokra válthassák" és az előre meghatározott pontrendszer szerint összegyűjtött pontjaikat

az iskola OkoShop boltjában különböző tárgyakra és/vagy élményekre költsék.

A pénzügyi edukációs programnak a megszerzett ismereteken túlmutató értéke van a gyerekek számára, ugyanis a program erősíti együttműködést, a közösségi gondolkodást és a szociális érzékenységet is (a kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

Mint a Pénzcentrum.hu írja, az egyik ilyen rendezvényen a gyerekek ahelyett, hogy saját maguknak pizzára, süteményre vagy játékokra költötték volna a pénzüket,

az osztálytársuknak segítettek megvásárolni az áhított számológépet egy lajosmizsei általános iskolában.

A kisfiú ugyanis csak 7 "frankót" tudott összegyűjteni a tanévben, így az osztálytársai összeadták neki a hiányzó részt.

Ez csak egy példa a sok közül, a programot koordináló pedagógusok ugyanis arról számoltak be, hogy a gyerekek nagyon hamar fogékonnyá válnak a pénzügyi tudatosságra, amelynek hosszú távú társadalmi hatást jósolnak.

A program az elmúlt 3 év során országosan 17 általános iskolába jutott el, közel 2000 gyerekhez.

A pedagógusok szerint a program hatására nem csak a pénzügyekben fejlődtek a gyerekek, hanem az együttműködés, a közösségi gondolkodás és a szociális érzékenység is megnő az érintett osztályokban.

Sőt, a gyerekek haza is viszik a tudást. Előfordult olyan eset, hogy bevásárlás közben az unoka vette ki a nagyszülő kosarából a drágább terméket, és tette be helyette a hasonló minőségű, de olcsóbb márkájút. A hétköznapi pénzügyek mellett a programban a bankkártya és a kötvény használatát is elmagyarázzák a gyerekeknek.