Miért esett az OTP árfolyama?

2019.07.01. 11:38

Az előző hetekben mutatott masszív alulteljesítés után a hazai tőzsde a múlt héten gyakorlatilag követte a nemzetközi börzék mozgását.

A nemzetközi hangulatot a kivárás jellemezte, így a BUX egy szűk, 39.940-40.630 pont közötti sávba szorult be, végül a hét egészét tekintve 0,3 százalékot veszített értékéből a pénteki zárásra.

Folyamatosan adták az OTP részvényeit

A hazai indexet az OTP húzta le. A bankrészvények a folyamatos eladói nyomás alatt szinte megállás nélkül zuhannak, így már a 200 napos mozgóátlag alá került az árfolyam. A papírok a múlt héten több fontos támaszt is letörve, összességében 3,8 százalékkal estek, így közel 2000 forinttal kerültek lejjebb az áprilisi történelmi csúcshoz képest, amit semmi sem indokol. Az OTP ugyan lemaradt a szlovén Abanka megvásárlásáról, de ez nem indokolja az esést, mivel be sem volt árazva, mint ahogyan az elmúlt évben történt akvizíciókat sem árazta be a piac.

Forrás: MTI/Manek Attila

A kamatlábak szinten tartása sem indokol esést, mivel a felvásárlások és az organikus növekedés bőven biztosítják a kétszámjegyű profitnövekedést a banknál. A OTP, a hazai, valamint a régiós, kifejezetten kedvező gazdasági kilátások egyértelműen emelkedést indokolnának, így az OTP legalább 20 százalékkal alulértékelt a jelenlegi szinteken.
A múlt hét első felében 3060 forintig csorgott le a Mol, innen azonban felpattant, majd 3166 forintnál megközelítette az osztalékszelvény vágása után keletkezett rést, ami másfél százalékos emelkedést jelentett.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Fokozatosan emelkedett a Richter is: a hétfői 5100 forintos mélypontról 5280 forintig tartott a lendület. Noha itt megtorpant, a hetet így is 2,1 százalékos emelkedéssel zárta. 1,1 százalékkal jutott feljebb a Magyar Telekom is.

Csökken az MNB-re nehezedő nyomás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatdöntése csupán kismértékben rángatta meg a forintot. A hazai fizetőeszköz először gyengült, miután a Monetáris Tanács változatlanul hagyta a kamatszinteket, majd erősödött, miután kiderült, hogy kismértékben szűkítette a likviditásnövelő swap állományt. Noha az árnyomás erősödött az elmúlt hónapokban, ezzel szemben a vezető jegybankok, így az Európai Központi Bank (EKB) és a Fed is megnyitotta az utat a monetáris lazítás előtt, ami csökkenti az MNB-re nehezedő nyomást.Az infláció az üzemanyagárak csökkenése és bázishatása miatt jelentősen mérséklődik a következő hónapokban, ugyanakkor a maginfláció, és különösen az MNB által figyelt maginfláció átmenetileg magas lehet.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ezt azonban a második félévben az importált infláció mérsékelheti, mivel az európai gazdaságok lassulása a pénzromlás ütemét is fékezi, amit az is tükröz, hogy az euróövezeti infláció már a második hónapja csupán 1,2 százalékot mutat.
Így a Monetáris Tanács a múlt héten kiváró álláspontra helyezkedett, a következő lépésekről pedig a beérkező adatok fognak dönteni.A forint összességében 0,3 százalékkal erősödött az euróval, valamint 0,6 százalékkal a dollárral szemben.

Forrás: Imaginechina/Zhuang yi - Imaginechina/Zhuang Yi

Heti összevetésben nem mutattak érdemi elmozdulást a nemzetközi devizapiacok sem. A hét elején még gyengült a dollár, mivel a befektetők már három, összesen 75 bázispontos kamatcsökkentést áraztak be a tengerentúlon, sőt, már a júliusi 50 bázispontos vágást is elkezdték beárazni, azonban kedd este Jerome Powell Fed elnök, valamint az egyik döntéshozó lehűtötte a meredek kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásokat.

Így az euró-dollár kurzus csak átmenetileg került az 1,14-es szint fölé, innen azonban némileg visszaerősödött a dollár. A kereskedelmi háborús és geopolitikai kockázatokat tükrözve ugyanakkor erősödött a jen.

Zuhant a Daimler és a Boeing

A múlt hét végi G20 csúcstalálkozó előtt többnyire kivárás jellemezte a nemzetközi piacokat, mivel szokás szerint továbbra is ellentmondásos hírek láttak napvilágot az amerikai-kínai kereskedelmi megegyezés esélyéről. 
Kissé rontotta a hangulatot az amerikai-iráni konfliktus éleződése is, míg a Fed vezető jegybankárainak kamatcsökkentési várakozásokat hűtő nyilatkozatai szintén hozzájárultak az óvatossághoz.

Forrás: Boeing

Ezen tényezők mellett egyes vállalati események befolyásolták a kereskedést.

Az európai tőzsdéket hétfőn a Daimler újabb profit figyelmeztetése húzta le, mivel a dízelbotrány miatt további több százmillió euró tartalékot kell képeznie.Csütörtökön a Bayer emelkedett nagyot, miután új ügyvédet választott a glifozáttal kapcsolatos jogi ügyek kezelésére, míg pénteken a Deutsche Bank menetelt, mivel az amerikai részlege átment a Fed stressz-tesztjén.

A Boeing azonban zuhant, mivel egy újabb szoftverrel kapcsolatban derültek ki problémák. A múlt héten összességében vegyesen teljesítettek az európai tőzsdék, közülük a DAX 0,5 százalékkal került feljebb, míg a vezető amerikai indexek 0,3-0,4 százalékkal csökkentek.