Ezeknél a vállalatoknál már működik a négynapos munkahét

4 napos munkahét iparágak – galéria, Marketing
Marketing
Vágólapra másolva!
Mivel a munkanélküliségi ráta közel 50 éve nem volt ilyen alacsony az Egyesült Államokban, a munkáltatók kiélezett versenyben küzdenek a tehetségekért és megtartásukért. Néhány vállalat éppen ezért be is vezette a négynapos munkahetet, hogy dolgozóik hatékonyabban tudjanak egyensúlyt tartani a munka és a magánélet között.
Vágólapra másolva!

Amikor egy cég rugalmasságot kínál, az pozitív hatással van a munkavállaló elkötelezettségére, és jó hatással van a teljesítményre – mondja Bill Castellano, a Rutgers Munkaügyi Kapcsolatok iskolájának professzora.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A négynapos munkahétnek is számos változata létezik, van olyan cég, ahol 10 órát dolgoznak naponta, és így egy nap szabad marad, és van, ahol egy hét alatt 32 órát kell összesen teljesíteni.

A Shake Shack étteremlánc a közelmúltban bejelentette, hogy több nyugati parti éttermében teszteli a rövidebb munkahetet: a dolgozóik heti 40 órát dolgoznak négy napon keresztül, a fizetésük és juttatásuk pedig ugyanannyi marad.

Illusztráció Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Randy Garutti, a Shake Shack vezérigazgatója elmondta, hogy az éttermek világában nem ritka a 12 vagy 14 órás műszak sem, és ezért úgy döntöttek, változtatnak ezen.

A Wildbit szoftvergyártó alkalmazottai több mint két éve dolgoznak négynapos munkahét keretében,

és bár kezdetben ez egy kísérlet volt a nyári időszakban, annyira bevált, hogy azóta is működik a 32 órás munkahét.

Sokkal hatékonyabbá váltunk a rövidebb munkahéttel, mint a hagyományossal – foglalta össze Natalie Nagele a cég alapítója és vezérigazgatója, majd hozzátette,

az extra pihenőnapnak köszönhetően dolgozóinknak több ideje van regenerálódni,

és hétfőn, amikor kezdődik a munka, mindenki összeszedettebb és eltökéltebb.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Mikor New York városában megalapították a Cockroach Labs nevű szoftvergyártó céget 2015-ben, a szabad péntek része volt a munkavállalói feltételeknek.

– mondta Lindsay Grenawalt a cég egyik vezetője, majd hozzátette, hogy számukra fontos a munkavállalók mentális egészsége, ami fontos a jó teljesítményhez és a hosszú, eredményes kapcsolathoz. Bár a kezdetek óta a szabad péntekből rugalmas péntek lett, mivel a cég partnerei még mindig ötnapos munkahétben dolgoznak.