Egy gorillára akarták rákenni az állatkerti pénzek eltűnését

Fritz, Nürnbergi Állatkert, legöregebb gorilla
Két évvel ezelőtt készült fotó Fritzről, a Nürnbergi Állatkert gorillájáról
Vágólapra másolva!
Nem mindennapi ügyről számol be Nigériából az Africanews: egy állatkertben nyoma veszett rengeteg pénznek, a helyi lapok szerint azért, mert a park egyik gorillája felfalta azt. Később bebizonyosodott, fegyveres rablók állnak a háttérben, ám az ügyben nem ez az egyetlen furcsaság.
Vágólapra másolva!

Nigéria egyik északi szövetségi államának, Kanonak az állami korrupcióellenes hivatala derítette fel a nem mindennapi esetet, amelyben nyoma veszett az állatkert belépő díjaiból beszedett pénznek. Mintegy 6,8 millió nigériai nairáról (22 ezer dollár, kb. 6,3 millió forint) van szó, amelynek eltűnésére - vagy inkább eltüntetésére - először meghökkentő magyarázat született.

Illusztráció Forrás: Tieregarten Nürnberg

A helyi lapok először furcsa magyarázatot közöltek azzal kapcsolatban:

egy állatkerti gorilla a bűnös, aki felfalta a ropogós bankókat.

A hivatal vezetőjének vizsgálata azonban kiderítette: nem egy gorilla, hanem fegyveres bűnözők állnak az eltűnés mögött.

Nigéria évek óta harcot folytat a korrupció számos formájával, valamint az elharapódzó banditizmussal, mely jelenségnél fegyveresek gyakran váltságdíj követelésig fajuló emberrablásokat is elkövetnek. A nemrégiben újból elnöknek választott Muhammadu Buhari korábban azt ígérte, megnöveli az országban élők biztonságát és letöri a bűnbandák tevékenységét.

A mostani gorilla-ügy azonban rávilagít arra, Nigériában továbbra sem sikerül mindenütt maradéktalanul érvényt szerezni a rendnek. Kano állam kormányzója egy tanácskozást követően adott nyilatkozatot az újságíróknak, a korrupcióellenes hivatal jelentése alapján. A nyilatkozatban közölte: a jelentések feltárták, hogy fegyveres rablók lopták el a pénzt az állatkertből.

A kormányzó ugyanakkor azt is közölte, "trehány újságírást" jelent a gorilla-szál elterjesztése a lapok részéről, lévén, hogy

a kérdéses állatkertben valójában nincs is gorilla.

Az nem derült ki, hogy az újságírók honnan szerezték értesüléseiket a pénzevő főemlősről.

Nem ez az első meghökkentő eset Nigériában pénzek eltűnése kapcsán. Ahogy az Origo megírta, korábban egy képzőintézménynél befizetett vizsgadíjak eltüntetését próbálták rákenni egy óriáskígyóra, és nagy port kavart fel az is, amikor kiderült: az állam jóval több rendőrnek adott fizetést, mint ahányan ténylegesen szolgálnak és védenek a nyugat-afrikai országban.