Visszamondtak 30 Boeing MAX gépre szóló megrendelést

149 utassal a fedélzeten zuhant le egy repülőgép, Ethiopian Airlines
Addisz-Abeba, 2019. március 10. Az Ethiopian Airlines etióp légitársaság egyik Boeing 737-es gépe az addisz-abebai Bole Nemzetközi Repülőtéren 2019. március 10-én. A táraság ezzel azonos típusú, az etióp fővárosból, Addisz-Abebából Nairobiba közlekedő Boeing 737-es gépe 157 emberrel a fedélzetén Addisz-Abebától mintegy 60 kilométerre lezuhant. MTI/EPA/STR
Vágólapra másolva!
Egy szaúd-arábiai bejegyzésű, fapados modell szerint működő légitársaság bejelentette, eláll 30 repülőgépre szóló megrendeléséről a Boeing 737 MAX-gépeire. Az ok egyértelműen a közelmúlt két légikatasztrófája - a tavalyi indonéziai és az idei etiópiai -, amelyek kapcsán bebizonyosodott, gyártói hiba is közrejátszott azokban. A problémás gépeket továbbra sem engedik fölszállni.
Vágólapra másolva!

A Flyadeal szaúd-arábiai légitársaság elállt attól a megrendelésétől, amely 30 Boeing 737 MAX szállítására vonatkozott. A döntésről egyébként maga a Boeing adott tájékoztatást, amely csak annyit közölt, hogy a szaúdi partnercég "menetrendi követelmények miatt" állt el az üzlettől. A döntés azonban bizonyosan azután született - írja a BBC -, hogy az amerikai gyártó két gépe is lezuhant ebből a típusból, összesen 346 ember halálát okozva.

A korábbi megállapodás a 30 gép mellé további 20 gépre szóló opciós záradékot is tartalmazott.

Az üzlet értéke 5,9 milliárd dollár volt (kb. 1700 milliárd forint),

legalábbis listaáron, noha a légitársaság minden bizonnyal számíthatott volna árkedvezményre.

Ennek azonban mostantól nincs jelentősége, mivel a diszkont cég - mely az állami tulajdonú Saudi Arabian Airlines vállalata - az Airbus A320-as gépeire fókuszálva bővíti tovább flottáját.

A Boeing igen nehéz időket él át, hiszen a MAX-gépek földön tartása miatt egyre több társaság nyújt be kártérítési igényt feléjük, vagy fontolgatja annak megtételét.

A cég már soron kívül, összesen 100 millió dollárt ajánlott fel a két légiszerencsétlenségben elhunytak hozzátartozóinak, ám ez a felajánlás független a vállalat ellen indított perek - későbbre várható - kimenetelétől.

Az Ethiopian Airlines etióp légitársaság egyik Boeing 737-es gépe az addisz-abebai Bole Nemzetközi Repülőtéren - egy ilyen gép zuhant le idén tavasszal a főváros közelében Forrás: MTI/EPA/Str

S míg a Boeing a befektetők, vásárlók és persze az utazók bizalmának visszaszerzésén dolgozik - ez nem lesz egyszerű, tekintve, hogy újabb hibát találtak a most is tartó ellenőrzés során gépeiknél -, addig az ősi rivális Airbus kiemelkedő első félévet zárt.

Ipari források szerint az Airbus az első fél évben 389 gépet adott át a megrendelőknek, 28 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Erre az évre az Airbus 880-890 gép szállítását tűzte ki célul, ehhez a második fél évben még körülbelül 500 gépet kell átadnia a vevőknek.

Az idén az eladásokat fellendítette a Bombardier cégtől átvett Canadian A220.

A múlt év első felében az európai gyártó eladásai 1 százalékkal 303 gépre csökkentek, főleg az A320neo típus hajtóműveinek szállítása körüli problémák miatt.

A végleges féléves adatokat az Airbus hamarosan közzé teszi.

Az Airbus 2011 után minden bizonnyal ismét az első helyre kerül a világ utasszállítógép-gyártóinak sorában,

miután a Boeing két katasztrófát követően kénytelen volt befagyasztani sztárterméke, a Boeing 737 MAX eladásait.

A cégnek ki kell javítania a szoftverhibát, amely feltehetőleg egy indonéz és egy etióp gép lezuhanását okozta. A Boeing május 31-ig 202 gépet adott át.

Ugyanakkor vannak vállalatok, melyek továbbra is bíznak a légitársaságban. Ahogy az Origo nemrég megírta, az IAG légikonszern, melyhez többek között a British Airways is tartozik, 200 darabos megrendelést adott le a problémás gépekre.