Bejelentették a Star Wars-vidámpark bővítésének dátumát

Disneyland Star Wars: Galaxy's Edge
Vágólapra másolva!
A várakozások szerint jelentős látogatói érdeklődés kísérte a Disney régóta várt Star Wars-témaparkjának első néhány hetét. A május végén az eredeti, kaliforniai Disneylandben megnyílt látványosságot rengeteg rajongó kereste és keresi fel, de már nem kell tumultuózus jelenetektől tartani. A vállalat most pedig bejelentette a témapark második nagy látványosságának nyitási dátumát is – írja a Bloomberg.
Vágólapra másolva!

Óriási felhajtás övezte a Disney Star Wars-tematikájú új élményparkjának megnyitását, melynek első néhány hetére – ahogy az Origo megírta – már elővételben elkapkodták a jegyeket. A park első ütemének fő látványosságát a filmsorozat emblematikus űrhajóját, az Ezeréves Sólyom nevű csempészhajót szimuláló fejlesztés jelentette.

A Disneyland Star Wars: Galaxy's Edge kaliforniai parkjának megnyitása Forrás: AFP/2019 Getty Images/Amy Sussman

De a szórakoztatóipari nagyvállalat mindent bevetett, hogy kiszolgálja a rajongókat. Többek között exkluzív, csak a témaparkban megvásárolható ajándék (merchandasing) termékekkel készült. A 100 és 200 dollár között kapható fénykardok, vagy a filmsorozatból ismerős kantinokat idéző helyszíneken árult bögrék és más cikkek, hetek alatt új biznisszé váltak. Ahogy arról egy magazin beszámolt, az első napokban-hetekben a parkba látogatók közül többen online aukciós felületen hirdették meg az ott beszerzett termékeket,

az eredeti vételár többszörösét kérve az exkluzív változatokért.

A jelenség egyáltalán nem volt egyedi, s bár a Disney ezt a fejleményt külön nem kommentálta, néhány termék értékesítését vagy valamely látványossághoz kapcsolódó tárgy kiadását (például az említett űrhajó-szimulátornál a pilótakártyákét) leállította.

Egyes vélekedések szerint egyébként a látogatók száma elmaradt a korábban vártaktól, de legalábbis az első néhány hét után, már nincs tömeg a parkban.

Nincs már mindig tömeg a parkban Forrás: AFP/2019 Getty Images/Amy Sussman

Azt már áprilisban közölte a Disney, hogy a május végi nyitást követő első néhány hétre elővételben kell jegyet vásárolni, amivel személyenként 4 órára korlátozzák az ott-tartózkodás idejét. Az első rajongói roham lecsengését követően azonban úgy tűnik, már nem kell számítani torlódásra. A Disney saját applikációt ajánl a parkba való látogatóknak az ütemezés megkönnyítéséhez, eszerint például az Ezeréves Sólyomra való feljutáshoz most mintegy 50 percet kell várni, és a park már nem is mindig teljes kihasználtsággal működik, már ami a befogadóképességét illeti.

Ez azt jelenti, hogy kudarc lenne a Star Wars-témapark?

Semmiképp sem. A vállalat maga azt közölte – az első látogatói számokat még nem ismertette –, hogy a témapark átadása a teljes Disneyland kapacitását 20 százalékkal növelte meg, ami elég tekintélyes bővülés. Tehát „fel tudják venni” az új létesítmények a látogatókat. Emellett a Disney nagyon figyelt arra, hogy elébe menjen a várható nagyszámú látogató jelentette kihívásnak. Időközben változtatott a munkavállalói ingyenes belépésének szabályain, és kedvezményeket kínált a szezonális bérlettel rendelkezőknek is.

Az orlandói létesítmény augusztus végén nyílik meg Forrás: AFP/2019 Getty Images/Amy Sussman

Ahogy a Yahoo és a Bloomberg is beszámol arról, a külső elemzők arra számítottak, hogy az első hónap után is hasonló tömeg lesz a parkban, mint a nyitás után. A várt júliusi roham elmaradására utal az is, hogy most már feloldották az időkorlátot a parkban való tartózkodásra. Ugyanakkor – ahogy a kizárólag a Disneyland ügyeivel foglalkozó Laughing Place portál szerkesztője említi –, hamarosan újra tömeg várható a filmes vidámparkban.

Ennek pedig oka az, hogy a Disney bejelentette a témapark bővítésének dátumait, és a portálnál biztosak abban, hogy sokan addig elhalasztják tervezett látogatásukat, hogy később egyben próbálhassák ki az új tematikus elemekkel együtt a mostaniakat is.

Először is, a vállalat augusztus 29-én, orlandói bázisán megnyitja az Annanheimben működő vidámpark ottani mását. Majd ugyanitt, december 5-én, a témaparkok második vezető látványosságát, a Rise of the Resistance nevű fejlesztést, ami Kaliforniában január 17-én nyílik meg.

A vállalat mindkét helyen 1 milliárd dollárt költött a fejlesztésre,

rengetegen dolgoztak rajta, és az előzetes várakozások szerint még nagyobb látványosság lesz, mint az Ezeréves Sólyom.

A Disney ugyanis azt ígéri, hogy a látogatók egy komplex szimulációban vehetnek részt, melyben a filmbéli lázadókhoz csatlakozva, egy titkos bázisról kiindulva, a sorozatból ismert karakterek segítségével, ki kell szabadulniuk egy csillagromboló űrhajóról, miután ott fogságba esnek, miközben a gonosz Első Rend rohamosztagosaival harcolnak.

Ez a látványosság a rendelkezésre álló információk szerint vonzerőben lekörözheti az eddigieket is. Ezért az elemzők arra számítanak, ha mostanában a vártnál kisebb is a látogatói mozgás a Star Wars-parkban, az orlandói nyitással, majd a télen megnyíló második ütemekkel, újra tömegek veszik birtokukba a létesítményeket.