Összesen 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz a jövő év az után, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a központi költségvetési tervet. 2020 nemcsak a vállalkozóknak kedvez, hanem tovább bővülnek a családoknak járó támogatások is. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyar Nemzetnek adott interjújában részletezte a jövő évi változásokat.

Tállai András az adóváltozásokkal kapcsolatban azt is elmondta, a terhek enyhítése mellett legalább annyira fontos, hogy az adminisztrációs feladatok mérséklése nyomán jövőre számos adófizető dolga egyszerűbbé válik, kevesebb időt kell majd az adóügyek elintézésére fordítani.

IllusztrációFotó: Szabó Gábor - Origo

Tállai úgy fogalmazott, hogy a kormánypártok tulajdonképpen ismét egyedül maradtak a családokat és a gazdasági növekedést támogató adórendszer kialakításának munkájában.

Az ország gazdasági adatai kiválóak, emelkedik az életszínvonal, egyszerűbben érvényesülhetnek a vállalkozások. Nehezen érthető, hogy a balliberális ellenzék ilyen helyzetben is az adóemelésen, megszorításon gondolkodik” – mondta a pénzügyminiszter helyettese. Hangsúlyozta: amíg a Fidesz-KDNP többség dönthet az adószabályokról, megmaradnak a családokat segítő passzusok, s nem lesz sem adóemelés, sem ingatlanadó.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraForrás: MTI/Balogh Zoltán

A családvédelmi és gazdaságvédelmi akciók közé tartozik – többek között –, hogy életbe lép a négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentessége, a szálláshely-szolgáltatások áfájának 18-ról 5 százalékra csökkentése, a 4 százalékos turisztikai fejlesztési hozzájárulás bevezetése és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetése.

Ezeken túl összeolvad a nyugdíjjárulék, a természetbeni egészségbiztosítási járulék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék és a munkaerőpiaci járulék, nő a cigaretta jövedéki adója, és a magyarországi székhelyet választó nemzetközi sportszervezeteknek a munkavállalóik után 15 százalék ekhót kell fizetniük.