Benyújtotta lemondását kedden Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, mert az Európai Unió tagállamainak állam-, és kormányfői őt jelölték az Európai Központi Bank élére.

A francia Lagarde-ot július elején jelölték az Európai Központi Bank élére.

Amennyiben megválasztják, ő lesz az első női elnöke a szervezetnek.

Lagarde jelölése óta már nem vesz részt az IMF napi munkájában.A Nemzetközi Valutaalap munkáját július 2-től ügyvezető igazgatóként David Lipton irányítja.

Christine LagardeForrás: AFP/Fabrice Coffrini

 

Sajtójelentések szerint azonban már zajlik a jelöltek keresése az IMF élére.

A washingtoni székhelyű IMF-et hagyományosan egy európai, míg testvérintézményét, a Világbankot egy amerikai vezeti.A Világbank elnöki posztjára az idén április elején az amerikai David Malpass került, az IMF élére pedig sajtóértesülések szerint esélyes lehet a dán Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős volt biztosa, vagy Jeroen Dijsselbloem volt holland pénzügyminiszter.