Fél éven belül teljesen átalakul a nemzetközi olajpiac

2019.07.17. 21:00

A globális hajózási szektor naponta több mint 3 millió hordónyi magas kéntartalmú üzemanyagot éget el a világ óceánjain. Mindez azonban 2020. január 1-jétől alapjaiban fog megváltozni. Egy új előírás ugyanis radikálisan visszafogná a kénkibocsátást. Ez pedig az eddigi legnagyobb léptékű változást hozhatja el az olajipar történetében.

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) 2020 első napjától életbe lépő előírásai radikálisan csökkentenék a globális hajózási szektor károsanyag-kibocsátását. Mindez pedig keményen érinteni fogja nemcsak a kőolaj kitermelőket, de a kereskedőket, a hajótulajdonosokat, a finomítókat, a részvénybefektetőket, a biztosítási társaságokat, a logisztikai vállalatokat, a bankokat, és még számos szereplőt – mondta CNBC-nek Steve Sawyer, a Facts Global Energy vezető elemzője.

A fenti felsorolásból látszik, hogy a világgazdaságban gyakorlatilag alig lesz olyan szereplő, akire ne gyakorolna majd hatást az új szabályozás.

A konkrét előírás alapján az IMO megtiltaná a működést minden olyan hajó számára, amelynek üzemanyaga 0,5 százaléknál magasabb kéntartalommal bír – ez igen komoly csökkentés a jelenlegi 3,5 százalékos szinthez képest. A leggyakrabban használt tengeri üzemanyag egyébként nagyjából 2,7 százalékos kéntartalommal rendelkezik.

Az ötlet azonban nem hirtelen jött. Az IMO 2016-ban fogadta el az ENSZ több mint egy évtizeddel ezelőtti ajánlását, és az új előírást több mint 170 ország (beleértve az Egyesült Államokat) hagyta jóvá.

Januártól drasztikus változások jönnek a hajózási szektorbanForrás: Imaginechina/Yu fangping - Imaginechina/Yu Fangping

A nemzetközi hajózás olajfogyasztása pedig rendkívüli szereppel bír a piacon. Ha a globális hajózási szektort olajfogyasztó országként kezelnénk, akkor a negyedik vagy az ötödik legnagyobb szereplő lenne. Mindebből pedig az is következik, hogy a hajózási szektor konkrét szereplői mellett az olajfinomítók is komoly változásokra készülhetnek – aminek következtében a nemzetközi olajszektort is alapjaiban érintik az új előírások.

A döntés pedig különösen súlyosan érintheti az OPEC országait – beleértve például Szaúd-Arábiát –, mivel a közel-keleti olajkitermelők gazdaságai igen erőteljesen támaszkodnak a magas kéntartalmú kőolajra.

A nemzetközi hajózási ipar egyébként hosszú ideje komoly nyomás alatt van az üzemanyag károsanyag-kibocsátása miatt. A magas kéntartalmú üzemanyagok szennyezése ugyanis nagyban hozzájárul a savas esők kialakulásához. A UBS azonban azt is hangsúlyozta, az úgynevezett zöld hajózási szektor hatalmas üzleti lehetőségeket is magában rejt. A bank szerint a következő öt évben az iparág mértéke legalább 250 milliárd dollár lesz.

A világ két legnagyobb konténerszállító cége, az A.P. Moller-Marsk és az MSC már jelezte is, hogy az átállás mindkettejüknek durván 2 milliárd dolláros pluszköltséget jelent majd. Az IMO eddigi közlései alapján jelenleg kizárt, hogy időben kitolnák az új előírás életbe lépését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK