Még idén M5-ös metró lesz a HÉV-ből

BKK-BKV H5, szentendrei HÉV
Szentendre, 2014. július 12. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) H5-ös jelű, Budapest Batthyány tér és Szentendre között közlekedő egyik szerelvénye megérkezik a szentendrei végállomására. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A budapesti Közgyűlés elfogadta a főváros 2030-is szóló közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Tervet (BMT), amely az eddigi legátfogóbb fővárosi közlekedési fejlesztési koncepció. A tervben a H5-ös HÉV föld alá süllyesztése mellett számos, a III. kerületiek közlekedését érintő fejlesztési elképzelés is hangsúlyosan szerepel, ad arról tájékoztatást a kerület hivatalos portálja. Ebből kiderül az is, a HÉV már idén szeptembertől metróüzemben működne egy szakaszán.
Vágólapra másolva!

A most elkészült Budapesti Mobilitási Terv (BMT) a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul. A tervben szereplő fejlesztések jelenleg eltérő kidolgozottsági fázisban vannak. Amennyiben megvalósulnak 2030-ig bezárólag, a jelenleginél élhetőbb és még inkább ember- és környezetbarát város lehet Budapest.

A Budapesti Mobilitási Terv keretén belül,

a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi a H5-ös HÉV vonal fejlesztését érintő kormányhatározatok módosítását annak érdekében, hogy

a vonal Békásmegyer és a belváros közötti szakaszát metróüzemre alakítsák át, tekintettel a H5-ös HÉV fontosságára, utasforgalmának nagyságára.

Az elgondolást az is indokolja, hogy Óbuda közlekedési problémái a várost kettészelő HÉV négy III. kerületi, szintbeli kereszteződésére vezethetők vissza, amelyek akadályozzák a helyi közúti közlekedést.

A közgyűlés arról is döntött, hogy a H5-ös HÉV vonalat 2019 szeptemberétől a Főváros M5-ös metróvonalaként hivatkozza és felkéri a Budapesti Közlekedési Központot a szükséges módosítások átvezetésére.

Metróüzemben működne tovább idén szeptembertől a H5-ös HÉV egy szakaszán Forrás: MTI/Jászai Csaba

A Budapesti Mobilitási Terv további, III. kerületet is érintő konkrét projektjei:

  • Az 1-es villamos meghosszabbítása a Bécsi úton, a Vörösvári út – Aranyvölgy szakaszon, a külsővégállomásnál P+R parkoló kialakítása: a fejlesztés következtében az 1-es villamos, valamint a 17, 19, 41-es villamosos közvetlen átszállási kapcsolattal rendelkeznek majd az esztergomi vasútvonallal, a külső végállomásnál intermodális csomópont épül majd, így egy helyen lehet átszállni a vasút, a távolsági buszok és a villamosok között. A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése úgy határozott, hogy erre a projektre a 2021-2025 közötti időszakban biztosítanak forrást.
  • Pacsirtamező utcai villamos kialakítása: a Pacsirtamező utcán 1981-ig járt villamos, akkor a vonalat felszámolták, és az Óbudai lakótelepet, valamint a belső-óbudai térséget buszok szolgálják ki mind a mai napig. A Pacsirtamező utcai villamos vonal létesítésével és a budai villamoshálózatba integrálásával az Óbudán élők közlekedési kapcsolatai jelentősen javulhatnak.
  • Aquincum Duna-híd építése: a projekt a Körvasút-menti körút kiépítésének része, melynek az első, 10-es út – M3 autópálya közötti szakasza szerepel a BMT projekt-elképzelései között.
A Fő tér és a Szentháromság tér Forrás: Turista Magazin/Francz Ilona

A Budapesti Mobilitási Terv Óbuda-Békásmegyer vonatkozásában is értelmezhető általános fejlesztési elemei:

  • Meglévő kerékpárutak az új műszaki előírásoknak megfelelő átépítése, felújítása, valamint a kerékpárút hálózat bővítése, illetve az úthálózat kerékpáros-barát fejlesztése: a BMT egyik fontos alapelve, hogy minden útfelújításnál javítani kell a kerékpáros közlekedés körülményein.
  • HÉV járműpark megújítása
  • Menetrendszerű vízi közlekedés fejlesztése, további BKK megállóhelyek kialakításával
  • Forgalomcsillapított és korlátozott forgalmú zónák kialakítása
  • Zajvédő falak létesítése

A programban szerepelnek már eldöntött projektek és megvalósításra javasolt fejlesztési elképzelések is, melyek még részletes kidolgozásra és tervezésre várnak. A projektek döntő többségéhez pillanatnyilag még nincs forrás rendelve,

a BMT a közlekedési fejlesztések irányait jelöli ki és értékeli az egyes projektelemeket különböző környezeti szempontok és hatások alapján.

A Budapesti Mobilitási Terv projekteleminek tervezése a következő években zajlik majd.