Újabb befektetést kapott a konzervdobozos víz

Liquid Death the punk rock canned water startup
Vágólapra másolva!
A Liquid Death (Folyékony halál) névre keresztelt konzervdobozos vizet előállító startup további 1,6 millió dolláros (465,6 millió forint) befektetést gyűjtött össze, de akár további 20 millió dollárt (5,8 milliárd forint) is kaphatnak – írja a Business Insider.
Vágólapra másolva!

A Liquid Death konzervdobozos víz punk stílusát és animációs reklámjait hamar megkedvelték a vásárlók, ráadásul két hónappal ezelőtt újabb befektetést kapott a cég, amely így tovább növekedhet.

Illusztráció Forrás: Liquid Death

A céget alapító Mike Cessario meg nem nevezett befektetőkkel találkozott, ám a cég egyelőre a tapogatózó tárgyalások korai szakaszában tart.

– olvasható a cég honlapján.

Az Alpokból származó vízből készült Liquid Death ráadásul környezettudatos termék is,

mivel a – a cég honlapja szerint – az alumínium dobozok mintegy 70 százaléka újrahasznosított alumíniumból készül, szemben a műanyag palackokkal, ahol ez csupán három százalék.

A cég honlapján nemcsak vizet lehet beszerezni, hanem sapkát és pólót is, természetesen a cég ikonikus logójával ellátva.