Mennyibe került Amerikának a holdra szállás 50 éve?

2019.07.20. 11:55

Ma már egyetlen állam sem vállalná egyedüliként olyan űrprogram kidolgozását, melynek keretében ember egy másik égitestre léphet, majd visszatérhet onnan. Ez először - és eddig utoljára - éppen ötven évvel ezelőtt, magyar idő szerint 1969. július 21-én hajnalban vette kezdetét egy bő négyéves program keretében, mégis felbecsülhetetlen fontosságú lett az emberiség fejlődése szempontjából. Az Origo utánajárt, mennyibe is került a holdra szállás az Egyesült Államoknak fél évszázada, és mennyibe kerülne mindez akkor, ha most kezdenék.

Miközben éljük az életünket a mindennapokban, annak örömeivel és gondjaival együtt, ritkán gondolunk arra, hogy mindannyian az emberiség részei vagyunk, melynek kialakulása a Föld 4500 millió éves filmjében még egy kis reklámszünettel sem ér fel: mindössze alig 30 millió év alatt váltunk emberré. Ebből különösen az utolsó 30-40 ezer évben vált általánossá a mai emberi létforma, és nagyjából ekkorra tehető az emberi kultúra alapjának megszületése is, köztük a művészet, a hitvilág és a tagolt beszéd megjelenése.

Még árnyaltabbá teszi a képet, ha belegondolunk abba, hogy bár a dinoszauruszok kihalása tette lehetővé, hogy az emlősök többek közt emberré fejlődjenek, de a dinók előtt még öt másik, hasonló kihalási eseményt is számon tartanak a tudósok a Föld történetében, ám az ezek közti szakaszok egyikében sem tudtak a korabeli földlakók civilizációt kialakítani, s vele felkészülni arra, hogy szükség esetén elhagyhassák a bolygót, és ezzel tovább örökítsék a földi életüket más körülmények közé. Holott rengeteg idejük volt rá, a dinoszauruszoknak például több mint 135 millió évük.  Pontosan ennek a képességnek a hiánya jelentette a vesztüket is, egy Földbe csapódó, 12 kilométer átmérőjű meteorit képében, mintegy 65,5 millió évvel ezelőtt.

A holdra szállás

A Föld 4,5 milliárd éves története során először a - mai értelemben mindössze pár tízezer éves - 

emberiség jutott csak el oda, hogy szükség esetén valódi alternatívát kereshessen a Földön kívül,  és ebben az áttörést Neil Armstrong, az Egyesült Államok űrhajósának Holdra lépése jelentette, amely magyar idő szerint éppen 50 éve, 1969. július 21-én, hétfőn hajnali 3 óra 56 perckor történt meg. Az eseményt a Magyar Televízió aznap reggel felvételről közvetítette és az aznapi újságok erre az egy napra eltemették a hagyományos szocialista-kapitalista szembenállást, beismerve az emberiség diadalát, a sikeres amerikai landolást égi kísérőnkön.

Az Apollo-11 parancsnoka, Neil Armstrong holdra lépése előtti pillanata, melyet a korabeli képminőségben, élőben közvetítettek a Holdról számos ország tévécsatornáiForrás: NASA

A holdra szállás azonban akkoriban még egyáltalán nem az emberiség túlélésének útkeresése érdekében történt, hanem a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a ma már nem is létező Szovjetunió versengése keretében, mindössze azért az egyetlen célért, hogy ki tud minél nagyobb és legyőzhetetlenebb bravúrt felmutatni a világűr meghódításában. Noha a versenyt a szovjetek kezdték 1957. október 4-én, a Szputnyik-1 Föld körüli pályára állításával, 

ebben a versenyben a csúcspontot mégis az ember Holdra juttatása - és biztonságos visszahozása a Földre - jelentette végül, melyet az Egyesült Államoknak sikerült elérnie.  Bár a Szovjetuniónak is voltak tervei a Hold meghódítására, az Egyesült Államok világelsősége után letettek erről, és ezt követően energiájukat az űrállomások fejlesztésére és űrszondák világűrbe juttatására fordították.

Ennek a versenynek a megszűnése volt az egyik fő oka annak, hogy a holdra szállást 1972 decemberében - összesen 12 embert juttatva a Hold felszínére, és persze vissza is hozva őket onnan - végül befejezték, és azóta, noha a technika sokat fejlődött, nem is lépett ember idegen égitest felszínére. 

Pontosabban ennek igazi oka az elmúlt ötven évben az ehhez szükséges pénz hiánya volt.

A cél, amiért minden pénzt feláldoztak

Először is hiszem, hogy e nemzetnek el kell köteleznie magát amellett, hogy még az évtized vége előtt embert juttat a Holdra, és onnan biztonságban vissza is hozza a Földre. E korszak semelyik más űrprogramja sem lesz nagyobb hatással az emberiségre, vagy sokkal fontosabb a távoli űr felfedezése során; és egyik megvalósítása sem lesz ilyen nehéz vagy költséges  - mondta John F. Kennedy amerikai elnök a holdprogramot bejelentő beszédében, 1961. május 25-én Washingtonban.

Kennedy tehát pontosan tudta, hogy a holdra szállás sokba fog kerülni, de a versenyt már nem lehetett elkerülni, a kitűzött célt mindenképpen el kellett érni. 

Bármi áron.  Addigra ugyanis a Szovjetunió kezdeti űrsikerei miatt, melynek csúcsát 1961. április 12-én Gagarin világűrben tett repülése és Alekszej Leonov 1965. március 18-án tett űrsétája jelentette, az amerikai közvélemény, de még az amerikai katonai vezetés is meglehetősen frusztrált volt abban, hogy az Egyesült Államoknak nincs megfelelő ellensúlyú kezdeményezése a világűrben.

A világűrrel és a holdra szállással kapcsolatos fejlesztéseket végző amerikai NASA (National Aeronautics and Space Administration, azaz magyarul Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) oldalán találhatunk egy táblázatot arról, mennyibe is került az emberes holdra szállást és az ottani kísérleteket lehetővé tevő Apollo-program.

Fontos megjegyezni, hogy a világűr korábbi meghódítása nem az Apollo-program keretein belül történt, ez már csupán a holdra szállásra koncentrált. Megelőzte ezt az 1958 és 1963 között zajlott, 277 millió dolláros Mercury-program, mely az első világűrbeli tapasztalatszerzésekről szólt, továbbá az 1962 és 1966 között lebonyolított, 1,3 milliárd dolláros Gemini-program, mely már az első amerikai emberes űrrepülést szolgálta. Az előző két űrprogram tapasztalatait felhasználó, és az ember holdra szállását kitűző Apollo-program volt azonban messze a legnagyobb költségvetésű, méghozzá a korábbi programok költségeinek sokszorosára rúgó űrprogram.

A Kennedy Űrközpont ellenőrző helyiségéből az Apollo-program vezetője, Samuel C. Phillips felügyeli az Apollo-11 tevékenységétForrás: NASA

A hatvanas évek második felében a NASA alapvetően a holdra szálláson dolgozott

Mint az egyes évek költségvetéseiből kiderül, az Apollo-program neve alatt már 1960-ban is történtek kiadások, noha a programot csak 1961-ben hirdette meg Kennedy elnök. Ennek oka az volt, hogy a NASA az Apollo-program keretében elméletben, tanulmányokkal már készült a nagy útra, ilyen célra 1960-ban 100 ezer, a következő évben pedig egymillió dollárt költöttek el. 1960-ban és 1961-ben semmilyen más kiadása nem volt az Apollo-programnak, hiszen az akkori kísérletek a világűr meghódítására még a Mercury-program keretében zajlottak, egy másik költségvetésből.

1962-ben aztán beindult az Apollo-program: tesztekre és űrhajó-fejlesztésekre elköltöttek 160 ezer dollárt, ennyiből ki is merítve az adott évi keretet. Ezekre a későbbi években már nem költöttek, pontosabban másképp folytatták ezek fejlesztéseit.

1963-ban már megjelent egy nagyobb összeg az Apollo-program költségvetésében, 345 ezer dollárról van szó, melyet parancs- és szervizmodulokra költöttek. Ezt minden évben hasonló nagyságrend követte, egészen 1970-ig. 

Ezekből állt össze az egyik legnagyobb szelete a holdra szállás pontokra bontott költségvetésének, mely összesen 3,728 milliárd dollárra rúgott a teljes programban.  Ennél többet csak a Saturn V holdrakétára költöttek 1964-től a program végéig, összesen közel 6,42 milliárd dollárt. 

1964-től indult be a pénzköltés igazán, ekkortól kezdve 1970-ig minden évben általában bő 2 milliárd dollárt fordítottak az Apollo-programra.  Ebben a szakaszban költötték el a teljes program költségigényének több mint 87 százalékát, ebben a már említett parancs- és szervizmodulokon kívül főleg a holdmodulra és a Saturn V holdrakétára kellett sokat áldozni.

Az alábbi ábrán látszik, hogyan növekedett a holdra szállás költségvetése az egyes években, és felette látszik a NASA teljes adott évi költségvetése is. Látható, hogy a két görbe együtt mozgott, továbbá az Apollo-program a csúcsköltés éveiben, 1965-től 1969-ig jellemzően a teljes költségvetés kétharmadát vitte el, nyugodtan ki lehet tehát jelenteni, hogy a NASA a hatvanas évek második felében alapvetően a holdra szálláson dolgozott.

Forrás: Origo

1969. július 20-án a program el is érte fő célját, az Apollo-11 űrhajóval eljuttatva az első két embert, Neil Armstrongot és Edwin „Buzz" Aldrint a Holdra, akik 1969. július 21-én hajnali 3 óra 56 perckor léptek először a Hold felszínére, magyar idő szerint. 

Bár az ember holdra lépésével a program elérte célját, azért jócskán akadt még kitűzött feladat a következő évekre is, így az Apollo-program az első holdra szállás után is folytatódott. Az ember másik égitestre történő eljutásának technológiájának birtokában a NASA tudományos kutatóutakra változtatta a holdra szállásokat, és még további hat alkalommal küldött összesen további tíz embert égi kísérőnkre.

Ezek közül külön ki kell emelni az Apollo-13 útját, melyet „sikeres kudarcként" jegyeztek be a sorba, az űrhajósok ugyanis sikerrel visszatértek a Földre egy baleset után. A Jim Lovell parancsnoktól származó híres mondat, amely egész pontosan így hangzott: „Houston, we've had a problem here.", azaz „Houston, van itt egy kis problémánk.", a Földtől 320 ezer kilométerre hangzott el, miután felrobbant egy oxigéntartály, s az energiaellátó rendszer is működésképtelenné vált. Már a baleset előtt is több probléma is terhelte ezt az utat (a legénység kalandos kijelölése, erős vibráció a startot követően), mégis érdekes módon egyetlen forrás sem kötötte össze az egyetlen sikertelen holdutazást a sokszor szerencsétlennek mondott 13-as számmal.

Az Apollo-13 parancsnoki kabinja a Földre történt visszatéréskorForrás: NASA

Az 1969-ig, vagyis a holdra szállásig kicsúcsosodott költségvetést a program 1972-es befejezéséig már egyre csökkenő tételek követték, így a teljes Apollo-program költségvetésének 83 százalékát az 1969-es holdra szállással elhasználta a NASA.  Ez azonban elég is volt, hiszen elsősorban a fejlesztés vitte el a rengeteg pénzt. Maguk az űrrepülések 1969-től 1972-ig „mindössze" bő másfél milliárd dollárba kerültek. Az utolsó aktív évben, 1972-ben pedig már csak 601 millió dollárt költöttek el az Apollo-programra.

1966-ra, a program évi költéseinek csúcsára érve, a NASA költségvetése az Egyesült Államok teljes szövetségi költségvetésének 4,6 százalékát tette ki. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a költségterhet nem lehet tartósan fenntartani, főleg miután a program el is érte a fő célját.

A NASA ezzel együtt az Apollo-programot tovább is tervezte, mint az utoljára megvalósult Apollo-17-es küldetés. 1975-ben sor került például egy sokszor Apollo-18 néven emlegetett sikeres tesztprojektre, melyben dokkoltak a Szojuz-19 űrhajóval, de részletesen kidolgozott tervek szóltak még további küldetésekre is, egészen az Apollo 20-ig bezárólag, melyeket aztán végül töröltek. 

Az Egyesült Államoknak összesen 19,408 milliárd dollárjába került a Holdra szállást biztosító Apollo program teljes költségvetése, 1960 és 1973 között.

Magyar vonatkozása is van a holdra szállásnak

Az évforduló tiszteletére a Goodyear közleményt adott ki arról, hogy 1971-ben a Goodyear levegő nélküli XLT abroncsai voltak az elsők, amelyek guminyomot hagytak a Hold felszínén. Az amerikai űrkutatási ügynökség a Goodyeart választotta ki azoknak a levegő nélküli gumiknak a kifejlesztésére, amelyekkel felszerelték az űrhajósok által gyűjtött kőzetmintákat szállító eszközt.

A Modularized Equipment Transporter (MET) egy két keréken guruló kézikocsi volt, mellyel az asztronauták a felszerelést és a gyűjtött mintákat szállították a Hold felszínén az Apollo-14 küldetése során. Megrakodva a MET nagyjából 75 kg-ot nyomott, és legfeljebb 4 km/h sebességgel húzták. Kerekei sima gumiból készültek, belső tömlőjüket pedig nitrogénnel töltötték fel. Hogy könnyebb legyen a kocsit a Hold puha talaján és a sziklákon át húzni, a kerekeket úgy tervezték, hogy a gördülési ellenállása megfelelően alacsony legyen.

A holdjáróhoz magyar szál is kapcsolódik. Az 1956-ban emigrált magyar gépészmérnök, Pavlics Ferenc vezette azt a tervezőcsoportot, mely elkészítette az első (és eddig egyetlen) ember vezette holdautót. A 17 hónapig tartó fejlesztés során egy akkumulátoros, elektromos, botkormányos autót alkottak a szakemberek, speciálisan a Hold adottságaira tervezve. Maga Pavlics Ferenc tervezte a jármű titán fémspirálból készült kerekeit, hiszen a légmentes környezetben és a nagy hőmérséklet-ingadozásban a földi gumitömlők használhatatlanok lettek volna a Holdon.

Az Origo Pavlics Ferencről írt cikke

Mennyibe kerülne ma ugyanez a holdra szállás?

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni - tartja a mondás, ezért nagyon nehéz pontosan megbecsülni, mennyibe is kerülne most, ha ötven évvel az első holdra szállás után kívánná megismételni ezt a bravúrt az emberiség.

Egyrészt ma már nincs hidegháború, mely annak idején hajtotta az űrprogramokat mindkét nagyhatalom oldalán. Ez a versengés akkoriban sokkal öncélúbb volt, mint az emberiség számára kiutat keresni arra az esetre, ha bármiért is, de el kellene hagyni a Földet. A mai tervek, melyek a Hold, illetve a Mars meghódításáról, terraformálásáról, azaz az ottani földi környezet megteremtéséről szólnak, sokkal inkább hordozzák az emberiség útkeresését a más bolygón történő, kevésbé diadalittas letelepedésre, mint ötven évvel ezelőtt. Másrészt az állami űrköltségvetések is jóval szerényebbek, hiszen ma már egy bolygóközi utazásban jelentős szerepet szánnak a magántőkének is, amely abban a korban elképzelhetetlen volt. Harmadrészt, az Egyesült Államok segítségével az emberiség mára megszerezte azt a tudást, amellyel képes elhagyni a bolygót és egy másikon landolni. Ennek a tudásnak jelentős része beépül a mai tervezőasztalokon készülődő űrprogramokba is, így az úttörő felfedezésekre és tapasztalatszerzésre ma már nem kell költeni. 

Az emberiség ötven évvel az első holdra szállás után már egyértelműen a birtokában van annak a tudásnak és technológiának, melyekkel egy másik égitestre képes embert szállítani.  Ezért nem lehet a korabeli Apollo-programot a mai programokhoz hasonlítani.

Egyedül azt lehet megvizsgálni, hogy mai pénzben mennyibe került volna az Apollo-program, vagyis mennyibe kerülne ma, ha ötven év lemaradásban lennénk az űr felfedezését tekintve.

Az infláció hatását vizsgálva, azaz azt kiszámolva, hogy mennyi egy 1969-es dollár vásárlóértéke ma, azaz 2019-ben, az In2013dollars.com infláció kalkulációja szerint 697,94 százalékos drágulás jön ki. Ha elfogadjuk ezt az értéket, amely nagyságrendileg megállja a helyét más oldalak adataival is összevetve, akkor az 1969-es 19,408 milliárd dollár 135,46 milliárdnak felelne meg 2019-ben. (Bár ez a költség több évre oszlott el, de a nagyságrendi közelítés érdekében ezt most mind 1969-ben elköltöttnek számoljuk.)

Az Apollo-11 pilótájának, Buzz Aldrinnak az első lábnyoma a HoldonForrás: NASA

Mire elég ez a 135,46 milliárd dollár ma?

Az Egyesült Államok GDP-je 1960-1973 között, tehát az Apollo-program teljes időtartama alatt 12 347,2 milliárd dollár volt. A holdprogram korabeli teljes 14 éves költsége ennek a 0,16 százalékával ért fel. Ha ugyanezt a 14 évet 2005 és 2018 közé tesszük, akkor a mai értéken vett 135,46 milliárd dolláros Apollo-program az USA ezen idő alatt megtermelt, összesen 228 409,1 milliárd dolláros bruttó hazai termékének már csak a 0,06 százalékába kerülne, vagyis az amerikai gazdaság ma több mint 2,5-szer annyit képes megtermelni, mint a korabeli holdra szállás mai áron átszámolt költsége. 

Ha pedig az Egyesült Államok költségvetését nézzük, akkor az 1960 és 1973 közti időszakban az Egyesült Államok büdzséje összesen nagyságrendileg 2200 milliárd dollár bevételhez jutott. Ebből a korabeli 19,408 milliárd dolláros Apollo-program nem érte el az 1 százalékot sem, a teljes 13 évre vetítve.

Azonban a csúcson, 1966-ban, amikor az Apollo-program majdnem 3 milliárd dollárt emésztett fel, a 123,5 milliárd dolláros költségvetési bevételből 2,4 százalékot szakított ki egymaga. Ebből jobban megérthetjük, milyen gigantikus vállalkozás is volt a holdra szállás, és miért nem tudták a programot folytatni ilyen költségterhek mellett 1972 után. 

Főleg, hogy az 1973-as olajárrobbanás aztán teljesen átrendezte a világ addig megszokott pénzügyi rendjét, végképp keresztbe téve a Hold meghódításával kapcsolatos további terveknek.

A 12 emberből, aki a Holdon járt valaha, már csak Edwin Buzz Aldrin (89 éves), David Scott (87 éves), Charles Duke (83 éves) és Harrison Schmitt (84 éves) élnek.

Milyen nagyszerű lenne, ha megélhetnék, ahogy újra ember áll a Holdon, folytatva azt a sort, amellyel az emberiség először lépett idegen égitestre, pontosan 50 évvel ezelőtt.