Két tényező is a csúcsra hajtotta a hazai cégek üzleti bizalmát

üzletember, telefonál
47036191 - young handsome businessman with tablet in subway
Vágólapra másolva!
Stabil és kiszámítható gazdasági környezetet várnak a vállalkozások a következő egy év során. A K&H kkv bizalmi index 2 pontot mozdult felfelé, így jelenleg 17 ponton áll, ami az index történetében eddig csupán egyszer, 1 éve fordult elő. A pozitív várakozások annak köszönhetők, hogy a cégek a közterhek és a vállalati hitelkamatok következő egy évi alakulását is kedvezően látják.
Vágólapra másolva!

Az év eleji nagyobb léptékű ugrást követően most szerényebb mértékben ugyan, de tovább javult a cégek hangulata. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg 17 ponton áll,

amivel gyakorlatilag megismétlődött az egy évvel ezelőtti csúcshangulat.

Az adócsökkentés bejelentése előtt készült felmérés eredménye szerint a vállalkozások jelenleg stabil és kiszámítható környezetet prognosztizálnak a következő egy évre, és nem várnak jelentős változást a gazdasági helyzetüket leginkább befolyásoló tényezőkben.

Visszatért az üzleti bizalom a tavalyi szintre a hazai kkv-szektorban a közterhek csökkentése és az alacsony hitelkamatok miatt Forrás: 123RF

Az enyhe, 2 pontos emelkedés annak köszönhető, hogy számottevően javultak a közterhekkel és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások.

A különböző méretű cégek közül jellemzően a középvállalkozások hangulata a legjobb, ami most elérte az egy évvel ezelőtti történelmi maximumot, várakozásaik ugyanis 26-ról 36 pontra ugrottak. Ezzel szemben a mikro-, valamint a kisvállalkozások bizalma gyakorlatilag nem változott év elejéhez képest (9 és 21 pont). Az ágazatok közül továbbra is az agrárium a legbizakodóbb (35 pont), de jelentősen, 12-ről 18 pontra javult a kereskedelmi cégek hangulata is, miközben a szolgáltató és az ipari cégek bizalma alig változott év elejéhez képest (15 és 16 pont).

Az index javulásának hátterében az áll, hogy tavaly év végén komoly félelem alakult ki a cégek körében, hogy emelkedni fognak az őket érintő közterhek,

most viszont mérséklődtek ezek a negatív várakozások.

Év végén a vállalkozások több mint fele (54 százalék) számolt magasabb adókkal és járulékokkal, mostanra viszont ez az arány 34 százalékra csökkent. Ezzel párhuzamosan az alacsonyabb adókkal és járulékokkal tervező cégek aránya is jelentősen, 17 százalékról 25 százalékra nőtt tavaly év végéhez képest. A vállalati hitelkamatok alakulásával is derűlátóbbak lettek a cégek, hiszen az elmúlt egy évben jellemző 2 százalék körüli értékhez képest jelenleg 1,4 százalékos kamatnövekedést valószínűsít a szektor.