Egymillió elektromosautó-töltőt telepítettek ebben az országban

2019.07.25. 19:30

Az idén júniusra már egymillió működő elektromos autó töltőállomás üzemelt Kínában, a világon a legtöbb - jelentette be a nemzeti energiahivatal Pekingben.

A hivatal közölte: a nem fosszilis forrásból származó elektromos energia termelés 27,3 százalékát adja Kína áramtermelésének, 2,1 százalékponttal többet az egy évvel ezelőttinek.

Kínai elektromos sportautó bemutatója egy kiállításonForrás: Imaginechina/Bei ma - Imaginechina/Bei Ma

A 6000 kilowattnál nagyobb termelési kapacitású erőművi egységeknél a nem fosszilis áramtermelés részaránya 37,2 százalék, 1,2 százalékponttal haladja meg a tavaly júniusit.

Kína az elektromos meghajtású járművek legnagyobb piacának számít globálisan. 2018-ban, mintegy 1,1 millió darab, elektromos, hibrid illetve más, újszerű meghajtással bíró autót adtak el az országban. Ez jócskán fölötte van a 2015-ös félmillió körüli darabszámnak. Az ország útjain összesen már több mint 3 millió, innovatív üzemű jármű fut, ideértve a városi közlekedésben használt buszokat, illetve a speciális járműveket, munkagépeket is.