Rengeteg energiát zabált fel a világ, a tavalyi éves elsődleges energiafelhasználás 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi értékhez képest. Ez egyben közel kétszerese a tíz éves, 1,5 százalékos bővülési átlagnak, valamint a leggyorsabb ütemű növekedés 2010 óta. Kiderült ugyanakkor az is, hogy ebből milyen arányt képviselt a megújuló eneriák, és mekkorát a fosszilis hordozók hasznosítása.
A British Petroleum (BP) közzétette éves, átfogó energetikai jelentését a világ elsődleges energiafelhasználásáról. Eszerint a világ energiafelhasználása 2,9 százalékkal nőtt egyetlen év alatt, köszönhetően elsősorban a gázfelhasználásának, mely hordozó egymaga a növekedés 40 százalékát adta. Az Egyesült Államok, Kína és India együttesen a globális energiaszükséglet növekedésének kétharmadáért felelt, amin belül is, az USA bővülése az elmúlt 30 év legnagyobbja volt.

Adódik a kérdés, hogy mindebből milyen arányban részesültek a hagyományos fosszilis hordozók illetve a megújuló energiaforrások.
A The Atlas a BP adatai alapján egyetlen grafikonon mutatja be erre a választ. Eszerint a világ energiamixét még több mint 80 százalékban a fosszilis hordozók alkották 2018-ban is, igaz, évről évre csökkenő tendencia mellett.
Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a megújuló energiák még a 20 százalékát sem biztosították az energiamixnek, bár a tendencia kétség kívül emelkedő:

A BP adataiból az is kiderül, hogy bár a világon számos helyen megindult a megújuló energiákra való átállás fordulata, a globális gazdaság nemhogy nem tud még elszakadni a hagyományos hordozóktól, hanem növeli is azok felhasználását.
- Az átlagos napi olajfogyasztás 1,5 százalékkal, illetve 1,4 millió hordóval nőtt tavaly, főként Kínának és az USA-nak köszönhetően.
- Földgázból a felhasználás 195 milliárd köbméterre emelkedett, ami 5,3 százalékos növekedés, egyben a legnagyobb mértékű 1984 óta.
- A szénfelhasználás az évtizedes átlagos növekedési ráta dupláját produkálta, 1,4 százalékkal. Az elsődleges energiafelhasználásban 27,2 százalékot adott, ami viszont 15 év legalacsonyabb aránya úgy, hogy közben a kitermelés 4,3 százalékkal, 162 millió tonnára nőtt, főként Kínának és Indonéziának köszönhetőn.
A villamos energia előállításában némileg növekedett tavaly a megújulók szerepe, a korábbi 8,4 százalékról 9,3 százalékra. Ugyanakkor ezen a területen is a széné a vezető szerep, melyhez a globálisan megtermelt villamos energia 38 százaléka köthető.