Elkobzott maffiavagyonból építenek utakat ebben az országban

2019.07.31. 09:54

Bűnözőktől és adócsalóktól elkobzott ékszereket bocsátott árverésre Mexikóvárosban a mexikói kormány, hogy a befolyó összegből utakat építtessen a közép-amerikai ország nyugati részén.

A mexikói alvilág szereplőinek sajátos ízlésébe bepillantást engedő vasárnapi aukciót az egykori elnöki rezidenciánál, az Andres Manuel López Obrador mexikói elnök által kulturális központtá alakított Los Pinos (Fenyves) nevű épületegyüttesnél tartották.

Az El Universal című lap szerint a 148 tételből 110-et sikerült eladni 10,3 millió pesóért (160 millió forint), ami ugyanakkor elmarad a célul kitűzött 21 millió pesótól.  A legdrágább ékszerként egy Patek Philippe arany férfi karóra kelt el, valamivel több, mint egymillió pesóért. Az egész árverés legdrágább tétele egy 3 millió pesót érő, 227 fehér gyémánttal díszített Piaget óra azonban nem talált gazdára.

A tételek között szerepelt egy birkózó krokodilokkal díszített és 1331 gyémánttal kirakott, fehérarany karkötő is. 

Ez 200 ezer pesót ért meg egy licitálónak, valamint egy lövedék formájú, sárgaarany medálra is lehetett ajánlatot tenni, ami 450 apró, fekete gyémánttal van kirakva. 
Az aukciót a mexikói pénzügyminisztérium azon intézete szervezte, amelyet azért hívtak életre, hogy visszajuttassák a népnek az ellopott javakat.  Az intézet vezetője, Ricardo Rodriguez Vargas szerint az árverésre bocsátott ékszerek egy része csaknem öt éve porosodott a kormány raktárában.

Akcióban a rendőrség a mexikói Acapulco városábanForrás: AFP/Pedro Pardo

A drágakövekkel kirakott pisztolymarkolatokhoz és a kábítószer-kereskedők védőszentjeit ábrázoló medálokhoz hasonló "alvilági kiegészítőket" azonban egyelőre nem árverezteti el az intézet.

A hétvégi aukciót megelőzően több ezer mexikói látogatott el a volt elnöki rezidenciára, hogy szemügyre vegye a "drogkincsekként" emlegetett ékszereket.

A december 1-je óta hivatalban lévő  Andres Manuel López Obrador elnöksége alatt ez volt a harmadik ilyen típusú aukció Mexikóban. 

A licitálókat ugyanakkor előre figyelmeztették, hogy a tételekre nincs garancia, és nem lehet visszacserélni őket.