Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a cég harmadik pénzügyi negyedévét taglaló beszélgetés során mondta el, hogy a technológiai vállalat saját bankkártyája augusztusban indul el – írja a CNBC.

A cég márciusban mutatta be az Apple TV+ streaming szolgáltatást, valamint az Apple Channels és Apple News+-ot, és ekkor már szóba került, hogy ezek mellett saját bankkártyán is dolgozik.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatójaForrás: AFP/Bernd Thissen

A Goldman Sachs biztosítja az Apple Card szoftvereszközeit, míg maga a cég az Apple Wallet alkalmazáson belül nyújt szolgáltatást. A kártyát egy iPhone segítségével is lehet használni, csak hozzá kell érinteni a fizetési terminálhoz, de arra is van lehetőség, hogy valódi kártyát igényeljenek a felhasználók, ami titánból készülhet.

Cook elmondta, hogy már számos alkalmazottjuk tesztelte az Apple Cardot, ugyanakkor nem árulta el, hogy pontosan mikortól érhető el a bankkártya.

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Az Apple Card egyúttal megmutatja a felhasználóknak, hogy hol és mennyiért vásároltak, és ezt olyan kategóriákra bontja le, mint a szórakozás az étkezés vagy a bevásárlás.

Sőt a rendszerben még jutalompontok gyűjtésére is van lehetőség, amit készpénzre lehet majd váltani.

A vállalat azt is ígéri, hogy nem lesznek éves díjak, sőt, késedelmi díjak sem, illetve akár hitelt is fel lehet majd a kártyával venni, aminek díja 13 és 24 százalék között mozoghat, a felhasználó hitelképessége alapján.