A modern gyárak története ipari kémkedéssel kezdődött

2019.08.05. 06:30

Az északnyugat-olaszországi Piemont régiója több mindenről is ismert lehet, például borairól. Ám, bár talán kevesebben tudják, de a térség nemcsak kiváló barolokat mondhat magáénak. Annak idején itt játszódott le az ipari forradalom korai időszakának, egyben a modern gazdaság történetének egyik első ipari kémkedése is. A történet azonban nem pusztán önmagában, illetve ipartörténeti szempontból érdekes. Valószínűleg egy angol fiatalember piemonti kalandjának is fontos szerep jutott abban, hogy az angliai gyáripar a XVIII. században az akkori világ legfejlettebb, legerősebb, a mai fogalmak szerint tekintett modern gazdaságának létrejöttéhez járulhatott hozzá.

A selyemhernyó gubójából - ami nem más, mint az állat mirigyváladéka - az évezredek során minden idők egyik legdrágább textilípiari alapanyagát állították elő, melynek értékét épp az adta, hogy elkészítése nehéz, nagy szakértelmet követelő feladatot jelentett. A különböző selyemszövetek manufakturális gyártásának az ősi Kínában komoly tradíciói alakultak ki, és ahogy a "selyemút" elnevezés mutatja, a selyemáru az Ázsiából Európába vezető kereskedőutak egyik legértékesebb árucikkének számított.

Ott pedig - Ázsián kívül -, ahol ismerték a vékony selyemszálakból való selyemszövetek készítésének módját, komoly titoktartás övezte a szakmai know how-t.

Egy selyemhernyó nagyításbanForrás: Shutterstock

Nem volt ez másképp az itáliai Piemont régióban sem, ahol az ottani manufaktúrákban híresen jó minőségű selyemfonalakat készítettek már XV. századtól, selyemfonó gépek segítségével. Ezek működését, és az egész eljárást azonban hétpecsétes titokként őrizték, és a selyemmel kapcsolatos tudás ki- illetve átadása, lényegében súlyos törvényszegésnek minősült az itáliai városokban.

Az olasz meló

Ennek minden bizonnyal tudatában volt John Lombe is, az az angol fiatalember, aki - írja a BBC - 1716-ban Piemontba látogatott, azzal a céllal, hogy megszerezze a selyemkészítő gépek titkát. Lombe minden valószínűség szerint 1693-ban született, egy takács fiaként, Norwichban, abban az időszakban, amikor, nagyjából egy évszázaddal a szövőgépek megjelenése után, az angliai selyemipar központja onnan fokozatosan Londonba került át. Igen korán bekapcsolódott a textilüzletbe, amikor munkát kapott egy Thomas Cotchett nevű selyemfonó 1704-ben, Derby akkori grófságában, a Derwent-folyó mentén épült üzemében.

A selyemfonal átgörgőzése egy XIX. századi francia üzembenForrás: AFP

Függetlenül attól, hogy a víz és a szél energiáját korábban is hasznosították számtalan helyen, ez a selyemfonó telephely azért volt különleges, mert a kereskedelmi célú termeléshez szükséges energiát már nem kizárólagosan emberi vagy állati erő adta, hanem más energiaforrás (a folyó vízenergiája) is. Cotchett kezdeményezése azonban nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, a termelékenység nem volt kielégítő, ezért Lombe Itáliába, Piemontba utazott, hogy megtudja, hogyan készül a híresen jó minőségű és erős itáliai selyemfonál.

A fiatalember pedig, ha nem is őfelsége és nem is legtitkosabb, de mindenképpen a korai kapitalizmus afféle sikeres angol ügynökeként tevékenykedett Itáliában.

Lombe elég rámenős volt, és sikerült néhány olyan személy bizalmába férkőznie, akik a helyi üzemekben, illetve a selyemfonalat gépesítve előállító kis műhelyekben és boltokban dolgoztak. Bár pontosan rekonstruálni már nem lehet, de feltételezhető, hogy az angol látogató először abban bízott, előbb-utóbb egyenes úton sikerül megtörnie a hallgatás csendjét a piemonti selyemiparról. Ám bármennyire is próbált új piemonti mély barátságokat kötni, Lombe mindig megakadt annál a pontnál, amiért oda érkezett: a gépi selyemfonás titkának megszerzésénél. Ezt ugyanis sehogy sem sikerült kiszednie az ott dolgozókból.

John Lombe köztéri szobra DerbybenForrás: Wikipedia/Notafly

Az önjelölt angol kém ezért módszert váltott: az éj leple alatt hatolt be a műhelyekbe, és titokban, egyetlen gyertya fényénél készített vázlatokat a gépekről és feltételezett működésükről.

Amikor már úgy érezte, mindent megértett, fogta a jegyzeteit, és 1717-ben visszatért Angliába (egyes források szerint néhány itáliai dolgozó is vele tartott).

Angliában pedig megvalósította azt, ami örökre megváltoztatta a selyemgyártást, és ezen túlmenően, valószínűleg megteremtette mindazt, amit ma ipari termelésnek hívnak.

Beköszönt a gyárkorszak

Lombe idősebb testvérével - más források szerint féltestvérével -, Thomassal együtt egy új, a Derwent folyó vízenergiáját haszonosító malom megtervezésére utasította George Sorocoldot, azt az innovációkban jeleskedő - mai szóhasználatttal élve - mérnököt, aki John Lombe mentorának, Cotchettnek az üzemét is tervezte. Az új létesítményt, nem messze az eredetitől, 1718 és 1721 között húzták fel Derbyben.

Az eredmény: egy hatalmas - eredetileg - vízkerékkel hajtott, jókora épület, benne rengeteg, Lombe itáliai jegyzeteit hasznosító selyemfonó géppel, melyek jóval nagyobb mennyiségű selyemfonal előállítására voltak képesek, mint az ottaniak. A rácsos ablakú épületben munkába állt három tucat gép olyan megoldásokat tartalmazott, melyeket a jelenkor tudomása szerint, soha azelőtt nem alkalmaztak még Angliában. 

De az elkészült, Thomas Lombe neve alatt működő gyárnak még egy szempontból óriási jelentősége volt.

Az emberi erő nélkül, vízilapátokkal hajtott rengeteg gép az erre a célra felhúzott, öt szintes, téglából készült épületben valami olyasmi volt, amit azelőtt ebben a formában nem látott soha a világ:

a Derwent-folyó partján megszületett a világ első modern gyára.

A modern kapitalista vállalathoz tartozó üzemek tehát nem a fémfelfolgozáshoz vagy valamilyen más, "iparosabb" jellegű tevékenységhez, hanem a selyemfonáshoz, a selyem iránti kielégíthetetlen kereslethez kapcsolódnak. "Thomas Lombe gyára volt az első, amely radikálisan szakított a protofaktúrák tulajdonságaival azáltal, hogy központi energiaforrást használt. Az 1718-ban Derby grófságban alapított selyemfonó gyára elsőként használt vízi energiát." - jelzi a kapitalista típusú vállalat gazdaságtörténetével foglalkozó tanulmányában Kapás Judit. Egyes kommentárok szerint pedig, még ha John Lombe valóban le is "koppintotta" az Itáliában látott gépi selyemfonó technológiát, amit a folyóparton megvalósítottak, az valóban egyedülálló, saját kezdeményezés sikere volt.

Az 1722-ben átadott üzemnek hamarosan híre ment, és később a világ egyre több helyén szervezték annak mintájára - gépesítés, külön a célra épített gyárépület, fogadott munkások - a termelést. A selyemfonó gyár példája 1732 után kezdett terjedni Angliában, amikor - lásd. alább - Thomas Lombe védjegyoltalma lejárt a gyárában alkalmazott megoldásokra.

A gyárüzem XVIII. századi ábrázolásaForrás: Wikipedia

Bosszú Itáliából

Thomas Lombe a telephely munkálatainak elején, még 1718-ban szerzett 14 évre szóló angliai védettséget az üzembe telepített gépekre. A "selyemmalom" megnyitása után hamar óriási siker lett, legalábbis gazdasági szempontból. Az épületben zajló munkát úgy tervezték meg, hogy ha a nyersanyag rendelkezésre áll, a gépeken való termelés folyamatos lehessen.

Az előállított mennyiség és a minőség beváltotta a hozzáfűzött reményeket - olyannyira, hogy a Derbyben zajló fejlemények kihívták a piemonti-szárd király rosszallását, aki egy évre rá exporttilalmat rendelt el a piemonti selyemre, kereskedelmi kihívást látva az angliai konkurenciában. Bár az pontosan nem tisztázott, hogy az exporttilalom a Lombe-féle gyár megnyitása miatt történt-e meg, ahogy azt sem tudni, hogyan képzelte el az uralkodó ennek segítségével letörni az új angol selyemgyár várható üzleti sikerét. Ám John Lombe rejtélyes, még 1722-ben megtörtént halála sejteni engedi, hogy az az arra adott, kései reakció lehetett.

Az átütő siker kapujában ugyanis a fiatal John Lombe váratlanul és nem tisztázott körülmények között, elhalálozott.

Halála körül több híresztelés kapott szárnyra. A legvalószínűbb, némileg legendába hajló magyarázatot - nem meglepő módon -, maguk a piemontiak terjesztették, illetve ott volt a legmeghatározóbb e változat elfogadottsága. Eszerint az itáliai selyemfonók bosszúból egy nőt béreltek fel és küldtek a jóvágású angol, vagyis az egyik első ipari kém nyakára, aki egészen kifinomult módon, méreggel végzett a féltett titkukat ellopó és azt hazájában hasznosító John Lombe-bal. Ezt a változatot egyébként egy 1791-es forrás is megerősíti. Egy William Hurton nevű, 1723-as születésű angol történész, aki gyerekként maga is dolgozott a selyemfonal-gyárban, Derbyről írott munkájában, elsődlegesnek tekinthető forrásokból, beszámol egy itáliai nő feltűnéséről a gyár és a Lombe-fivérek körül. John Lombe halála nem sokkal a titokzatos nő felbukkanása után történt.

S hogy mi lett a selyemmalommal, az első modern gyárüzemmel?

Az épület az 1900-as évek elején, az 1910-es tűzeset előttForrás: Wikipedia

A Lombe-családban John halála után testvére, Thomas csinálta meg azzal a szerencséjét, aki sikeres selyemkereskedő lett Londonban és Norwich-ban is. 1727-ben lovaggá ütötték. 1732-ben lejárt a védettség a selyemfonó gépekre, de így is 14 ezer fontot kapott azért, hogy selyemfonó gépének modelljét elkészítse a Tower számára.

1739-es halála után a gyár többször gazdát cserélt, a termelés ugyanakkor abban sokáig folyamatos volt.

Fénykorában a Lombe-család selyemfonója mintegy 300, egyes források szerint 500 munkavállalót foglalkoztatott, akik a mai fogalmak szerinti alkalmazottak voltak, igaz, alacsony fizetésért és a későbbi beszámolók szerint, rossz munkakörülmények között.

A telephelyen egészen a XIX. század végéig zajlott az előállítás, bár akkora már nem volt folyamatos a termelés, volt, hogy tulajdonosi csőd miatt teljesen le is állították azt. Az 1910-es tűzvészben az eredeti üzem csaknem teljesen leégett, részbeni helyreállítás és újabb tulajdonosváltások után, 1974-től ipari muzeális értékként nyitották újra, immár a látogatók és a turisták előtt.