Hatalmas változások jönnek a társasházak életében

Nem adta el az otthonát, beépítették a társasházba - Őrült ingatlansorsok
Vágólapra másolva!
Valószínűleg sokak kedvére lesz, hogy a társasházkezelésben pozitív változások következnek, hívja fel a figyelmet közleményében az Ingatlanbazár.hu. Az új társasházi tisztviselőknek 2020. május 1-jéig kell bejelentkezniük a társasházi tisztségviselők nyilvántartásába. Ez a változás a portál szakértői szerint sokat segít a társasházak ügyintézésében, és attól sem kell majd tartani, hogy a közös képviselő visszaél a lakók bizalmával, és nem megfelelően kezeli a ház pénzét.
Vágólapra másolva!

Eddig úgy kellett kinyomozni, hogy az adott társasháznál ki az aktuális közös képviselő. Ez például akkor volt probléma, amikor a katasztrófavédelem kijött segítséget nyújtani, és nem tudták, ki a társasház képviselője.

Az elmúlt években az is számtalanszor előfordult, hogy a közös képviselő nyomtalanul eltűnt akár több társasház vagyonával.

A portál szerint sokan hiába találtak ízlésüknek megfelelő lakást a portál kínálatából, a társasházi körülmények később eltántorították az érdeklődőt vásárlási szándékától.

Illusztráció Forrás: AFP

Nyilvánosak lesznek a közös képviselők adatai

Azzal, hogy a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosult, és létrejött a társasházi tisztségviselők nyilvántartása, amely tartalmazza a közösség ügyintézését ellátó tisztségviselők adatait,

amelyek 2020. január 1-jétől az egész ország területén nyilvánosak lesznek.

Természetes személy esetén a név, a lakcím, a regisztrációs szám, az e-mail-cím, a telefonszám szükséges, jogi személynél a név, a székhely, a nyilvántartási szám kerül be a nyilvános adatbázisba.

A jogszabály szerint a társasházi tisztségviselők nyilvántartásának célja, hogy a közösség ügyintézését ellátó tisztségviselők azon adatainak nyilvános közzétételével, amelyeket a Társasházi törvény meghatároz, megvalósuljon a társasházak működésének transzparenciája, a jegyző társasházak felett gyakorolt törvényességi felügyeletének hatékonysága biztosított legyen, továbbá a társasházak és a közösség jogait és kötelezettségeit érintő hatósági eljárások során a megfelelő kapcsolattartást elősegítse – mondta Dr. Horváth Zoltán Levente, a Horváth & Medgyesi ügyvédi társulás jogi szakértője.

A törvénymódosítás kimondja, hogy a tisztviselő tevékenysége csak akkor kezdhető meg, ha a tisztséget – dátummal ellátva – hivatalosan is feljegyezte az ingatlanügyi hatóság a társasház törzslapjára.

Januártól a földhivatal a honlapján közzéteszi a társasházi tisztségviselők adatait, a társasházak pénzügyi beszámolóit, valamint a társasház közösségének adatait.

Dr. Horváth Zoltán Levente azt is kiemelte, hogy a fenti szabályozás segítheti a társasházak hatékonyabb működését, a kapcsolattartó személyének nyilvántartása megkönnyítheti az ügyintézést, egyszerűsítve ezzel a társasházak mindennapjait. Az új szabályozásban megjelenő transzparencia, a társasházi tisztségviselők adatainak nyilvánossága, azok közzététele erősítheti a társasházi ingatlanok iránt érdeklődők vevői bizalmát.

A társasházi közös képviselői tisztség ellátását a jövőben szigorúan képesítéshez kötik majd, mely a jelenlegi képviselőkre is vonatkozik Forrás: --

Ennek oka, hogy a korábbi ingatlankezelői nyilvántartási rendszer kiegészült az ingatlanügyi hatósággal.

A társasházak feletti törvényességi felügyeletet január óta jegyző látja el.

Az egyéni vállalkozókat a közigazgatási hatóság ellenőrzi. Az ingatlankezelő cégek felügyeletéért a cégbíróság felel, adózásukat a NAV ellenőrzi.

Egyébként is bőven akad feladata a társasházak átláthatóbb ügyintézése körül, hiszen ezen ingatlanok jelentős részének alapító okirata még 1995 előtti, és sokuknál még szervezeti és működési szabályzat sem szerepel az ingatlan-nyilvántartásban.

A beszámoló közzétételi kötelezettsége is változik

Nem elég a társasházi törvény szerinti beszámolót elkészíteni, közzététele is kötelező, a beadási határidő 2020. május 31. Ez főleg az ingatlanvásárlás előtt állókat segíti majd, hiszen

így a kiszemelt társasház adatait korlátozás nélkül gyakorlatilag bárki megtekintheti.

Az Ingatlanbazár.hu szerint a társasházkezelés, a közös képviselő munkája így sokkal átláthatóbb, nyomon követhetőbb lesz a lakók számára is. A közös képviselő tevékenységének színvonalában bekövetkező emelkedés komoly előrelépést jelent az ingatlanpiacon. Most már ugyanis nemcsak a közös költség befizetéseinek gördülékenyebb lebonyolítása valósul meg, hanem a társasházak üzemeltetésének színvonala is javulhat.

Gyakran ugyanis hiába szimpatikus egy lakás, rendezetlen működtetési környezete miatt inkább eláll a vevő a vásárlási szándéktól.

Ha lemond egy közös képviselő, az átmenetileg tevékenykedő ügyintézőnek is regisztrálnia kell a feladatok ellátásához. Az új társasházaknál a közös képviselők már kötelesek lesznek bejelenteni e tevékenységük megkezdését a kormányhivataloknál, illetve az ingatlanügyi hatóságnál.

Azoknál a kisebb társasházakban, ahol a közös képviselői feladatokat eddig valamelyik lakó látta el,

a törvénymódosítás értelmében új képviselőre lesz szükség,

ugyanis a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik.