Jutalékmentes tőzsdei szolgáltatás indul az egyik fintech cégnél

Revolut, fintech, startup, tőzsde, befektetés
Vágólapra másolva!
A Revolut, a londoni székhelyű FintTech vállalkozás, amely több mint hatmillió ügyféllel rendelkezik az Egyesült Királyságban és Európában, mostantól utalék nélküli tőzsdei kereskedési szolgáltatást indított Európa-szerte, fokozatosan bevezetve azt, először meghatározott számú Metal kártyatulajdonosok részére.
Vágólapra másolva!

Amint elérhetővé válik a szolgáltatás, a Revolut Metal kártyás ügyfelek havonta akár száz ingyenes azonnali tranzakciót is végrehajthatnak több mint 300 amerikai részvénnyel a New York-i Értéktőzsde és a NASDAQ kínálatából.

A tranzakciókat valós idejű árfrissítésekkel és piaci teljesítményadatokkal támogatja a cég.

Az elérhető vállalatok listája bővülni fog, a Revolut tervezi, hogy folyamatosan további részvényeket tesz hozzáférhetővé az ügyfelek számára

Revolut mobilapp Forrás: Revolut

A következő hetekben a Revolut a szolgáltatást Standard és Premium kártyatulajdonos ügyfeleinek is megnyitja. A Standard kártyákkal rendelkezők havonta három ingyenes tranzakciót hajthatnak végre, míg a Premium-ügyfelek nyolcat.

A havi csomagban kínált mennyiségen felüli kereskedések után a Revolut tranzakciónkként 1 fontot (GBP) számít fel, míg az éves letéti díj mindössze 0,01 százalék.

„Ez újabb hatalmas lépés küldetésünkben, amelynek a célja a pénzügyi szolgáltatások befogadóbbá, innovatívabbá és megfizethetőbbé tétele. A tőzsdei befektetés az egyszerű emberek számára túlságosan sokáig nem volt elérhető, ami komoly problémákat okozott a megtakarításaik hatékony fialtatásánál" – mondta Nik Storonsky, alapító-vezérigazgató.

A befektetéshez a cég nem állapít meg semmilyen számlalimitet,

és lehetőséget biztosít az ügyfeleinek arra, hogy akár 1 dollárért törtrészvényt vásárolhassanak, megnyitva és érthetővé téve ezzel az utat egy teljesen új közönség számára a híresen zárt, drága és összetett tőzsdére.

Revolut mobilapp Forrás: Revolut

Az összes devizatranzakció a szokásos módon történik a Revolut egyszerre többféle devizában vezetett számlái segítségével, vagyis bárki, aki befektetni szeretne, átválthatja a szükséges összeget a nemzeti pénznemében vezetett számlájáról amerikai dollárra az automatikus konvertálási folyamat használatával.

"Gondoskodtunk arról, hogy a Revoluton keresztül történő befektetés olcsó, könnyen használható és mindenki számára elérhető legyen, még akkor is, ha csak nagyon kis összeggel szeretnék kipróbálni. Ez csak a kezdet a jutalék nélküli tőzsdei szolgáltatásunk terén, a közeljövőben ugyanis hozzáférést biztosítunk további piacokhoz és befektetési termékekhez" – tette hozzá Storonsky.

A vállalat folyamatosan fejleszti befektetési szolgáltatását olyan tervezett funkciókkal, mint a hozzáférés brit és európai részvényekhez, tőzsdén forgalmazott alapokhoz (ETF), valamint a Stocks and Shares ISA által történő befektetéshez. A terv az, hogy a befektetési szolgáltatást globális szintre emeljék, és a jövőben az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli Revolut-felhasználók is élvezhessék annak minden előnyét.