Kivonul Magyarországról a népszerű üzletlánc

vásárlás fast fashion divat Tudtad, hogy a divatipar a második legszennyezőbb iparág? Így lehetsz tudatosabb vásárló!
Vágólapra másolva!
Kivonul Magyarországról a Charles Vögele ruházati kiskereskedelmi lánc, miután a svájci anyacég problémái és az osztrák érdekeltség bedőlése a magyar működést is lehetetlenné tette.
Vágólapra másolva!

Befejezi magyarországi tevékenységét és legkésőbb augusztus végéig minden itthoni üzletét bezárja a Charles Vögele Hungaria Kereskedelmi Kft. Az erre vonatkozó döntést a svájci hátterű cég megerősítette a Világgazdaság érdeklődésére.

Kiss Judit HR-menedzser a vezetőségre hivatkozva azt közölte a lappal, hogy a Charles Vögele minden más európai országban már korábban bezárta a boltjait, a közelmúltban bekövetkezett ausztriai csőd, valamint az osztrák szervezettel való operatív összefonódás pedig ellehetetlenítette a további magyarországi működést.

– mondta, további részletekről azonban nem tudott tájékoztatni.

Forrás: Shutterstock

A ruházati cikkek értékesítésében érdekelt társaságnak egyelőre nincs nyilvánosan elérhető beszámolója a tavalyi gazdasági évről, az egy évvel korábbiban viszont az szerepel, hogy 2017 végén 27 üzletet működtetett Magyarországon, az átlagos munkavállalói létszáma pedig 194 fő volt. A tervek szerint a boltokat nem egyszerre, hanem lépcsőzetesen számolják fel. Két éve a Vögele közel 7,2 milliárd forintos nettó árbevétellel zárt, ez több mint százmillió forinttal maradt el a 2016-os hasonló adattól. Ezt az időszakot vizsgálva az adózott eredmény során is jelentős változás állt be: a 76,4 millió forintos nyereség 53 millió forintos veszteségbe fordult át.

A 2005-ös alapítású magyar leány eredményei ugyan nem kedvezők, de a megszüntetéshez ez csak kisebb részben járult hozzá.

A fő gond az volt, hogy a svájci anyavállalat, a Sempione Fashion tavaly május óta fizetési moratórium alatt állt, mivel a svájci helyi bíróság kimondta az átmeneti csődeljárás megindítását.

Ennek lefolytatására legfeljebb négy hónap állt rendelkezésére, amelynek a végén felszámolási eljárást helyeztek kilátásba.