Az arany néhány bizarr felhasználási módja

arany különös felhasználása
Vágólapra másolva!
Hosszú és izgalmas története van annak, hogyan vált az arany a történelmi idők elejétől kezdődően a gazdaság, a pénz, illetve az értékállóság - és ezáltal az örökkévalóság - kifejezőjévé, nemcsak mint szimbólum, hanem mint fizikailag nagyon is valóságos, kézzelfogható anyag. A történetírás azonban számos érdekes, hagyományosnak semmiképp nem nevezhető felhasználási módját ismeri, s ilyenre a jelenben is számtalan példa akad. Aranyozott telefontok vagy íróeszköz? Az Oilprice összeállítása alapján bemutatjuk, hogy ezek mind unalmas tucatáruk ahhoz képest, amit az arannyal tudnak művelni!
Vágólapra másolva!

"Az arany csábítása mindig elbűvölő. Különböző pénzek jönnek-mennek, de az arany mindig az istenivel való kapcsolatot jelenti" - mondja Scott Moore, az EuroSun Mining, Európa jelenleg legnagyobb, előkészítés alatt álló aranybányászati proejktjének vezetője.

A történelmi kitekintés tükrében, szavai egyáltalán nem túlzók.

Az arany már évezredekkel ezelőtt a gazdagság és a társadalmi hovatartozás jele volt, ugyanakkor felhasználási területei rendkívüli változatosságról tanúskodnak.

Például a Krisztus előtti VII. században az etruszkok koronákat is készítettek aranyból, ugyanakkor építkezéseknél is használták a nemesfémet. Kleopátra, az egyiptomi uralkodónő pedig állítólag minden éjjel aranyból készült kozmetikai arcmaszkot viselt, abban bízva, hogy az arany megőrzi bőrének fiatalságát és világosabbá teszi azt.

S ez nem csak afféle régi hiedelem. Aranyat tartalmazó dermatológiai készítményt most is lehet vásárolni, hasonló céllal, azaz a gyártó azt ígéri, hogy a benne található tiszta arany, állítólagos antioxidáns és antimikrobiális hatása révén, segít megőrizni a bőr szépségét és egészségét. A Holt-tengerből származó iszapot is tartalmazó, aranytartalmú közmetikum tégelye 3500 dollárba, azaz 1 millió forintba kerül.

Kleopátraként ápolhatja arcát ezzel az aranytartalmú készítménnyel Forrás: Black Pearl Cosmetics

Arany a tányéron, de nem evőeszközként

Bárhogy is az, arany egészen elképesztő felhasználási területeken van jelen napjainkban is. Különösen a konyhai hódítása figyelemre méltó, elég csak az olyan kirívó esetekre gondolni, mint az év elején a francia labdarugóról, Franck Ribery-ről közölt híradások, aki egy arannyal borított sztéket fogyasztott egy étteremben - ellentmondás van a különös fogás áráról, az újságírók szerint 200 euró lehetett, viszont az étterem azt közölte, Ribery a legdrágább változatot kérte, ami közel 500 euróba kerül.

Vagy ott van valószínűleg minden idők legdrágább fagylaltkelyhe: a Golden Opulence Sundae nevű, művészi jeges nyalánkságot egy önmagában 350 dollárt érő baccarat kristálykehelyben szolgálják fel egy new yorki étteremben. A három gombóc, különleges minőségű tahiti vaníliából készült fagylalt 23 karátos aranylevél, némi kaviár, és egy cukorból készített orchidea kíséretében érkezik, elfogyasztani egy 18 karátos kanállal lehet. Már persze akkor, ha a vendég kifizeti érte az 1000 dolláros (kb. 290 ezer forint) árat.

Golden Opulence Sundae: minden bizonnyal a világ legdrágább fagylaltkelyhe Forrás: Twitter

De a fagylaltkehely ezzel az árral is csak az alsó középmezőnybe fér bele az aranyozott ételek kategóriájában. Ugyanitt, a Serendipity étteremben kérhető a Frozen Haute Chocolate, ami valószínűleg a világ legdrágább aranyozott desszertje.

A világ minden tájáról származó, 28 féle kakaóport kevernek benne össze, amihez 5 gramm, elfogyaszható, 23 karátos arany kerül, különleges krémmel.

Gyémántokkal kirakott aranykanállal szolgálják fel a 25 ezer dollárba, azaz kb. 7,2 millió forintba kerülő finomságot.

Frozen Haute Chocolate a világ legdrágább desszertje Forrás: Twitter

S még egy igazán különleges étel: a Golden Phoenix a világ legdrágább, ehető aranyból készült süteménye. 2012-ben mutatták be Abu Dhabiban, megalkotója az első árát, 28 ezer dollárt (mintegy 8 millió forint), jótékony célokra ajánlotta. Azóta a tortácskának elkészült egy sokkal szolidabb változata, amely 1000 dollárért étlapról rendelhető.

Ugyanakkor az is igaz, hogy befektetői szemmel az ár-érték arány ezeknél a különleges ételeknél nincs egyensúlyban. Az arany unicánkénti 1400 dollár körüli árát szem előtt tartva, a Golden Phoenix esetében például olyan, mintha az eredeti változat áráért fél kilót vett volna a vásárló ebből a nemesfémből.

Persze az is előfordulhat, hogy valakinek nincs még 1000 dollárja sem valamelyik különleges finomság kipróbálására. Akik mégis aranyt fogyasztanának, azoknak az egyszerűen csak aranynyalókáknak hívott készítmények ajánlhatók. A 6 darabos kiszerelés 42 dollárnak megfelelő összegértt megvásárolható, és a nyalókák nem csak színűkben idézik az aranyat, hanem vékony, fogyasztásra alkalmas aranybevonat fedi azokat.

Aranyport tartalmazó nyalókák Forrás: etsy.com

A finom, aranyozott falatokat pedig nem akármivel érdemes kísérni, hanem például egy 1995-ös Dom Péringon White Gold Jeroboam-mal. A limitált kiadású pezsgő üvege fehéraranyból készült, és 40 ezer dollárt kell azért fizetni - igaz, ezért a kb. 11,5 millió forintért gazdaságos, 3 literes üveg jár abból.

Ha pedig még mindig az élvezeti értékeket részesítjük előnyben, akkor olyan szivart válasszunk, amire Arnold Schwarzenegger, Michael Douglas és Sylvester Stallone is szívesen gyújtott rá. Ez pedig a jalapa (egy, a tölcsérfélék családjába tartozó növény) 25 levelébe göngyölt, prémium minőségű nicaraguai szivar - azért is kerül szálja közel 300 dollárba, mert a leveleket vékony aranyréteggel vonják be.

A finom falatok kísérőjeként ajánlható a fehérarany üvegben palackozott, limitált kiadású Dom Péringon White Gold Jeroboam Forrás: Pinterest

Egyszer bent, egyszer kint

Biztosra vehető, hogy a Majesty 135 (egy Dubaiban bejegyzett luxusjacht) igazán minőségi kivitelezésű munka, amelyre nem kevesebb, mint 15 millió dollárt költöttek. Ennek egy részét pedig azokra a helységekre, ahová a királyok, a dubai olajmilliomosok és más tehetősek is gyalog járnak. A jacht porcelán vécéi ugyanis három réteg, 21 karátos aranyból készült bevonattal ellátott ülőkéket kaptak.

Állítólag mindegyik kézzel készült, és egyetlen ülőke értéke eléri a 15 ezer dollárt.

A luxisjacht, ahol aranyozott a vécéülőke Forrás: Twitter

S ha még ez nem lenne elég, az aranyfelhasználás vélhetően legbizarrabb példája ebben a felsorolásban:

az aranykapszula, amely mindent arannyá változtat

- hozzátéve, hogy ezt a kapszulát emberi fogyasztásra szánták.

Az ötlet egy Tobias Wong nevű művésztől származik, aki egyik alkotótársával együtt modern művészeti tárlatot hozott létre. Az volt a céljuk, hogy oda hétköznapi tárgyak kerüljenek, olyan változatban, amit tehetős, gazdag családban élő gyerekek már birtokolnak, így mutatva görbe tükröt a luxus és az arany jelentette csillogás világának. Ennek kapcsán Wong előállt a kapszula ötletével is, azzal a szlogennel kísérve, hogy a tabletta "legbelső részeidet változtatja kincseskamrává", és meg is valósította azt. Így - ha éppen van készleten - 425 dollárért (kb. 123 ezer forint) bárki által megrendelhető 1 darab abból, aki szeretné kipróbálni, valóban beváltja-e ezt az ígéretet a kapszula egy kiadós étkezés után. Arról ugyanis nincs információ, hogy mekkora mennyiséget képes bearanyozni egyetlen kapszula az emésztési folyamat végére.

A Gold Poop Pills kapszula bearanyozza a "belső" dolgokat Forrás: Twitter

Túl az étkezésen

Könnyen lehet, nem az önállóan takarító robotporszívókat kellene tökéletesíteni, hanem szélesebb körben elterjeszteni az aranyborítású porszívókat, és máris többen lennének, akik szívesen a kezükbe veszik ezt. Legalábbis erre juthatott az a gyártó, aki még évekkel ezelőtt dobott piacra 100 darab egyedi, 24 karátos, aranyborítású porszívót. Persze a koncepció csak akkor működhet, ha a vásárló meg is tudja fizetni a luxus porszívót, melynek darabja 1,5 millió dollár,

azaz mintegy 435 millió forint volt.

A cég nem is készített többet az előre beharangozott 100 darabnál.

S még egy érdekesség az arany nem fogyasztási célú felhasználásáról: az űrhajósok sisakjának plexije gyakran tartalmaz aranyat, mivel a nemesfém bizonyos mértékig véd a kozmikus sugárzástól.

Scott Moore azt mondja, az arany számos bizarr és szokatlan felhasználási módja azt mutatja, az ember valami különleges többletértéket tulajdonít ennek a nemesfémnek, olyasmit, amit egyetlen hagyományos pénznek sem.

- fogalmaz a cégvezető.

De hogy egy klasszikus, pénzügyi vonatkozású példa is szerepeljen az aranyról, érdemes visszatekintni néhány évvel korábbra, amikor egy kazahsztáni bank úgy döntött, új hitelkártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára.

A Visa Infinite Exclusive Card aranyból, gyémántokból és gyöngyökből készült, és aki megfelelt az elbíráláson, annak a bank egy iPhone és számos extra szolgáltatás kíséretében nyújtotta át azt.

Igaz, a tulajdonosok nyilván kétszer is meggondolták, odaadják-e azt a pincérnek éttermi fizetéskor.

Önmagában ugyanis

a kártya kiállításához 100 ezer dollárt kellett befizetni, bár ebből a kártya elkészítésének díja "csak" 65 ezer dollár, a többi maradt a tulajdonos számláján.

Az éves számlavezetési díj 2000 dollár volt.