Újabb magyarországi bevásárlóközpontok kerültek új tulajdonoshoz: ezúttal a Duna Plaza és a Corvin Plaza mellett még két vidéki plazát értékesített az eddigi tulajdonos, a vevő pedig egy "rejtőzködő" magyar milliárdos cége. A tranzakcióval hazai kézbe kerül a négy bevásárlóközpont, egyúttal kivonul Magyarországról a korábbi francia tulajdonos, amely az elmúlt időszakban sorban adta el itteni érdekeltségeit.

Az Indotek-csoporthoz tartozó GSZ-Monument Kft. megveszi a francia Klepierre csoport magyar érdekeltségeit – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapján megjelent közleményből, amelyben engedélyt adott az üzletre.

A Forbes szerint az Indotek a következő cégek irányítását veszi át: Klepierre Corvin Vagyonkezelő Kft., Duna Plaza Ingatlanfejlesztési Zrt., GYR 2002 Bevásárló, Szórakoztatóipari és Vagyonkezelő Kft., Miskolc 2002 Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelő Kft., Klepierre Management Magyarország Menedzselési és Ellenőrzési Kft., valamint Klepierre Trading Energia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Ezek a cégek a Corvin Plazát, a Duna Plazát, a Győr Plazát és a Miskolc Plazát, valamint az ezek üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenységeket foglalják magukba.

A Corvin Plaza modern, üveg homlokzatú épülete és bejárata a főváros VIII. kerületében, a Corvin negyed Corvin sétányánForrás: MTI/Róka László

A Klepierre egy hatalmas francia ingatlanbefektetési csoport, Európa második legnagyobb bevásárlóközpont-üzemeltetője. Világszerte 16 országban van jelen, 155 plázában közel bruttó 6 millió négyzetméternyi bérelhető területtel rendelkezik, eszközértéke 24,4 milliárd eurót ér, ami majdnem 8 ezer milliárd forintnak felel meg.

A Magyarországon eddig általuk üzemeltetett négy bevásárlóközpont főbb mutató a következőképpen alakultak:

  • Corvin Plaza: 92 bolt, 14 millió látogató;
  • Duna Plaza: 116 bolt, 6 millió látogató;
  • Győr Plaza: 61 bolt, évi 5 millió látogató,
  • Miskolc Plaza: 85 bolt, évi 4 millió látogató.

Idén év elején már megvett két plázát az Indotek a Klepierre-től: a székesfehérvári Alba Plazát és a nyíregyházi Nyír Plazát. A mostani üzlet egyben azt is jelenti, hogy a francia vállalat teljes magyarországi portfólióját átveszi a Jellinek Dániel vezette cégcsoport, az Indotek.

A cég honlapja szerint a francia cég magyar érdekeltségei 248 millió eurót, azaz 80 milliárd forintot értek.

A Duna Plaza: Magyarország első nyugati típusú nagy bevásárlóközpontjának homlokzati részlete a főváros XIII. kerületében, a Váci útonForrás: MTI/Faludi Imre

A magyar–amerikai tulajdonban működő cégcsoport fő tevékenységeként a rá bízott vagyont elsősorban ingatlanok és ingatlanokkal fedezett vállalati követelések megvásárlására fordítja, portfóliója alapján a legfontosabb piaci szereplők közé tartozik Magyarországon. Ingatlanportfóliójába tartozik – egyebek mellett – több mint 20 irodaház, például az EMKE irodaház vagy a Dohány utcai Focus Point Irodaház, 14 vidéki bevásárlóközpont, szállodák és számtalan raktárépület és iparterület.

Elég mozgalmas éve van az Indoteknek, idén már több üzletet és fejlesztést jelentettek be: júniusban a Gellért Hotelt vették meg a Danubius Hotels Grouptól, januárban a győri Dunacentert vásárolták meg, a tulajdonában lévő vidéki plázákat pedig sorban újítja fel.