Már csak akciósan adhatók el a New York-i luxusingatlanok

2019.08.06. 17:31

Itt a nyár, ami a New York-i elit számára sokszor azt jelenti, hogy a közeli Hamptonsban lazítanak. A menő luxusövezetben azonban most egy egészen furcsa trend uralkodik. Az ingatlanpiac ugyanis már egy ideje szenved a régió egyik legfelkapottabb környékén.

A 2008-as válság óta nem volt ilyen gyenge az ingatlanpiaci környezet Hamptonsban, amely a New York-i elit egyik legkedveltebb üdülőövezetének számít. A legdrágább házak eladásai idén folyamatosan csökkentek, az üresen álló ingatlanok száma pedig egyre nő – derül ki a Doglas Elliman jelentéséből.

Mindez részben a pénzügyi piacok tavaly év végén mutatott volatilitásának, részben pedig a 2018-ban bevezetett adóváltozásoknak tudható be. Utóbbi esetében igaz, hogy amikor elfogadnak egy új adótörvényt, akkor a vásárlók általában visszafogják magukat, és megvárják a hatásokat – mondta Todd Bourgard, a Douglas Elliman regionális menedzsere. A legutóbbi adójogszabály-módosítás egyébként felső korlátot szabott az állami és lokális adójóváírások számára.

Ez pedig érzékenyen érintette a luxusingatlan-piacot, aminek következtében Hamptonsban átlagosan már 15 hónapot kell várni egy ház eladására – egy évvel korábban ez még csak 8 hónap volt. Az üresen álló ingatlanok esetében azonban a piac élvonaláról beszélünk. Az 1 millió dollár alatti házak eladási arányai ugyanis az elmúlt negyedévben még emelkedtek is éves alapon, viszont az 5 millió dollár fölötti házaknál 18 százalékos volt a csökkenés.

Nehezen kelnek el a hamptonsi luxusnyaralókForrás: Thinkstock

Ez a trend azonban jó hír azoknak a vásárlóknak, akik megengedhetnek maguknak egy nyaralót Hamptonsban. Az árcsökkenések hatására ugyanis ma már a legmagasabb árkategóriájú házak átlagosan 10,4 százalékos kedvezménnyel kelnek el. Jó példa erre az az öt hálószobás, medencével, teniszpályával, valamint saját stranddal rendelkező ingatlan, melyet 2018 márciusában még 37 millió dollárért hirdettek meg. Tizenegy hónappal később, idén februárban már csak 34 milliót kértek hivatalosan a házért, majd végül májusban 26 millióért adták el. Vagyis az eredeti listaárhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel ment el a ház.

A helyi ingatlanszakértők szerint pedig a fenti történet messze nem kirívó eset, sokkal inkább tükrözi az általános állapotokat. A csúcskategóriás luxusnyaralókból ugyanis az idei második negyedévben egyetlen egyet sem tudtak eladni az eredetileg meghirdetett listaáron, és alkudozási verseny sem folyt a házakért.

Vannak azonban olyan ingatlanszakértők, akik szerint mindez normális folyamat, mert az eladók az elmúlt években el voltak kényeztetve. Beate Moore, a Sotheby's International Realty tanácsadója szerint véget ért az az álomidőszak, amikor nagyon könnyen el lehetett adni a luxusingatlanokat. Mint mondta, korábban elég volt megmutatni a listaárat, és ha az érdeklődő másodszor is visszatért a családjával megnézni az ingatlant, akkor el lehetett könyvelni az üzletet – ma már ez nincs így.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK