Vágólapra másolva!
Két nagy kihívás áll az emberiség előtt: a túlzott munka és az éghajlatváltozás, ám mindkettőre megoldást jelenthet a rövidebb munkahét – összegzi a BBC.
Vágólapra másolva!

Idén július 29-én értük el a túlfogyasztás napját, vagyis az emberiség alig hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

A Global Footprint Network nemzetközi kutatási szervezet szerint utoljára 1972-ben tartott ki december végéig a túlfogyasztás napja.

Illusztráció Forrás:Shutterstock

Ugyanakkor felmerült egy új ötlet, miszerint ha kevesebbet dolgoznának az emberek, lelassítva ezzel a globális gazdaságot, akkor fékezhető lehetne a túlfogyasztás a világon.

A munkavállalási szokásaink globális megváltoztatása óriási feladat, egy átlagos amerikai hetente 44 órát dolgozik és összesen tíz szabadságnapot kap évente, míg Kínában a heti hatnapos, 72 órás munka a megszokott.

A Massachusettsi Egyetem elemzése szerint a kevesebb munka jót tenne a környezetnek: ha 10 százalékkal kevesebb időt töltenénk munkavégzéssel, akkor a széndioxid kibocsátás 14,6 százalékkal csökkenne, többek között a kevesebb ingázás és a gyorsélelmiszerek ritkább fogyasztása miatt.

Ha pedig egy teljes nappal kevesebbet dolgoznánk, 30 százalékkal csökkenne a szén-dioxid kibocsátás.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem több tanulmánya ugyanis megállapította, hogy nem az ipar vagy a nagyvállalatok bocsátják ki a legtöbb szén-dioxidot, hanem az emberi életmód, a munka és a fogyasztás. Az általunk vásárolt termékek felelősek a világ üvegházhatást okozó gázkibocsátás 60 százalékáért, valamint a globális vízfelhasználás 80 százalékáért.

– nyilatkozta Alice Martin, a New Economics Alapítvány egyik vezetője, hozzátéve, hogy a kevesebb munkával csökken az ingázás okozta környezetszennyezés.

Ugyanakkor több elemző úgy véli, ha az emberek öt napnak megfelelő fizetést kapnak négy napos munka után, akkor több terméket fognak vásárolni. A megoldás pedig a négynapos munkahét lehetne, vagyis négy munkanap után kapnák a fizetést a dolgozók.

A Henley Business School új kutatása során kiderült, hogy a négynapos munkaidőt bevezető cégeknél dolgozók háromnegyede boldogabb, kevésbé stresszes és kevesebb napot tölt betegszabadságon.