Újabb tévhit kering a babaváró hitelről

terhes nő
Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban több érdekes információ kapott szárnyra a közösségi oldalak babavárós csoportjaiban: több banknál ugyanis úgy tájékoztatták az igénylőket, hogy a kezességvállalási díjat akkor is fizetni kell, ha a törlesztés éppen szünetel - írja a Bank360.hu. A portál utánajárt a válasznak.
Vágólapra másolva!

Egyre-másra érkeztek a kommentek egy bejegyzés alá az egyik legnagyobb babavárós csoportban, ahol arról írnak: több bank is úgy tájékoztatta az ügyfeleket, hogy a gyermek születése utáni 3 éves törlesztési szüneteltetés alatt is fizetni kell az éves 0,5 százalékos kezességvállalási díjat.

A Bank360.hu közleményében megjegyzi,

korábban már eloszlatták az erre vonatkozó tévhiteket az Emberi Erőforrások Minisztériumától származó hivatalos információk segítségével,

a kezességvállalási díj a havi törlesztőrészlethez kapcsolódóan fizetendő, így szüneteltetés idején a díjat sem kell fizetni.

A kezességvállalási díjjal kapcsolatban merültek fel félreértések a babaváró hitelnél Forrás: --

A bankok pontatlanul tájékoztattak

Július végére a Bank360.hu több forrásból is úgy értesült, hogy az ügyfeleket a bankok pontatlanul tájékoztatják a kezességvállalási díjjal kapcsolatban és azt mondják, a szüneteltetés idején is kell fizetni.

A tévhit kapcsán a Bank360 megkereste a babavárót kínáló bankokat, és

minden hitelintézet úgy tájékoztatta a szakportált, hogy nem kell fizetni a szüneteltetés alatt kezességvállalási díjat.

A Bank360 szerint a félreértésnek több oka lehet. Volt olyan pénzintézet, amely arról beszélt a portálnak, hogy nehéz az igénylési roham miatt egyébként is túlterhelt ügyintézőknek több tucat termék mellett egy ilyen bonyolult hitel minden részletével tisztában lenni. Ebből az okból kifolyólag az ügyintézők is tévedhetnek és akaratukon kívül adhatnak pontatlan információkat.

Ezért a Bank360.hu szerint érdemes felkészült igénylőként érkezni a bankhoz.

De van egy másik oka a félreértésnek. Több bank akciósan visszatéríti a kezességvállalási díjat, ha bankszámlát is igényel az ügyfél a hitel mellé. Ez megzavarhatja az igénylőket, akik esetleg azt gondolhatják, hogy a díjat a szüneteltetés idején is fizetniük kell.

Az EMMI állásfoglalása és a bankok válasza alapján azonban kijelenthető, hogy

nem kell kezességvállalási díjat fizetni a gyermek születése utáni 3 éves törlesztési szüneteltetés alatt

- írja közleményében a Bank360.hu.