Itt az első atombiztos csernobili vodka

Chernobyl vodka Csernobil vodka

Chernobyl vodka: British scientists produce alcohol from nuclear exclusion zone
Vágólapra másolva!
Az Atomik kézműves vodka készítéséhez a csernobili zárt zónából származó vizet és gabonát használtak. Eddig egyetlen darab készült a termékből, de évente 500-at akarnak majd gyártani.
Vágólapra másolva!

A csernobili vodka az első olyan termék, amely a zárt zónából kerül ki. A mögötte álló tudósokkal kiegészített csapat egy kis farmon kezdett el gabonát termeszteni, később ebből lett az első üveg Atomik.

A gyártók azt remélik, hogy a bevételből segíteni tudnak majd azoknak az ukrán embereknek, akiknek életét tönkre tette a katasztrófa.

Az Atomik vodka Forrás: University of Portsmouth/PA

Jim Smith, a University of Portsmouth professzora és az Atomik egyik készítője szerint a termék nem mérgező és semmivel sem radioaktívabb, mint bármely más vodka. A tudósok azért döntöttek a vodka készítés mellett, mert azt szennyezett gabonából is elő lehet állítani úgy, hogy a végtermek ne legyen káros az egészségre.

Eddig csak egy üveggel készítettek a csernobili vodkából,

de abban bíznak, hogy éves szinten képesek lesznek 500 üveg vodka előállítására. A környéken a turizmus is jelentősen megnőtt az utóbbi időben, ezért az alapítók szerint nem lesz nehéz eladni a helyi különlegességet.