Stabil a költségvetés helyzete

Banai Péter Benő
Budapest, 2017. október 19. Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára beszél a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ÁSZ-jelentés általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 19-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára azt mondta, a költségvetés helyzete stabil, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető.
Vágólapra másolva!

Banai Péter Benő az M1 csatornán beszélt a legfrissebb államháztartási adatokról csütörtökön. Azt mondta, az első hét hónap adatai alapján az uniós programok kiadásai több mint 850 milliárd forintot tesznek ki, és 440 milliárd forint körül vannak az uniótól érkezett bevételek.

- mondta.

Azt is mondta, tavaly az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszere 1491 milliárd forint deficittel zárt, akkor sem ijedtek meg az első hét hónap viszonylag nagy pénzforgalmi hiányától.

Banai Péter Benő Forrás: MTI/Soós Lajos

Az első negyedévi 5 százalék feletti GDP-növekedés, a kiskereskedelmi forgalom szintén 5 százalék feletti növekedése, a nettó átlagkeresetek kétszámjegyű emelkedése, valamint a történelmi mélyponton lévő munkanélküliség és ezzel párhuzamosan bővülő foglalkoztatottság miatt lett több bevétele a költségvetésnek – mondta az államtitkár.

Júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, ennek nyomán az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 352,7 milliárd forint volt.