Az afrikai sertéspestis csak Ázsiában ötmillió állatot vitt el egy év alatt

sertéspestis illusztráció
Budapest, 2018. május 17. Vaddisznóból vett mintát készít elő virológiai vizsgálatra egy laboráns a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-Egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságán 2018. május 17-én. A kép az ASP-vel (afrikai sertéspestissel) kapcsolatban készített illusztráció. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Mintegy ötmillió állatot kellett levágni vagy pusztult el Ázsiában az afrikai sertéspestis járványban – a vírusos megbetegedés, amely a házi- és vadon élő állatokra is veszélyes, éppen egy éve jelent meg a kontinensen. Bár az emberre nem veszélyes, halálozási rátája a sertések között majdnem 100 százalék, jelentős gazdasági károkat okozva.
Vágólapra másolva!

A vírus hat országban van jelen: Kambodzsa, Kína, Észak-Korea, Laosz, Mongólia és Vietnám. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) legfrissebb adatai alapján

Kínában, Vietnámban és Mongóliában a sertésállomány több mint 10 százaléka pusztult el.

A térség többi országa a FAO segítségével igyekszik megállítani a járvány terjedését.

„Mivel a kereskedelmi forgalomban nem kapható ellene oltóanyag, nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk a megelőzésre. Az országhatárokat éberen kell vigyázni – legyen az szárazföldi, tengeri vagy légi –, hogy az afrikai sertéspestis ne fertőzhessen tovább élőállat vagy sertéshús révén. Ha megtörtént a baj, azt azonnal jelenteni kell" – mondta Juan Lubroth, a szervezet vezető állatorvosa.

A betegségről az első feljegyzés az 1920-as évekből származik Afrikából. Az ázsiai járvány mellett Európában is jelen van, bár lassabban, és főleg a vaddisznó-állományban terjed, ami miatt egyes országok a vadállomány mozgását szigorúan korlátozó előírásokat vezettek be.

Jelenleg nincs hatásos oltóanyag a sertéspestis ellen, a vírus azonban az emberre nem veszélyes, csak a sertésekre Forrás: MTI/Mónus Márton

Az egészséges állatok elkaphatják a vírust fertőzött állattal való érintkezéssel. A betegség felütheti fejét szennyezett moslék vagy hőkezelés nélküli sertéshús miatt. Emberek által használt cipő, ruházat, eszközök is terjeszthetik.

Épp ezért a FAO azt javasolja, hogy a fertőzött telepeken dolgozók az állatokat vagy állati termékeket ne vigyék ki onnan, a felelős hatóságok képviselői pedig ellenőrizzék az állattetemek megfelelő elhelyezését vagy megsemmisítését. A gazdák kompenzálására is legyenek felkészülve.

Az afrikai sertéspestis legsúlyosabban a kistermelőket sújtja, akik nem rendelkeznek kellő tudással és eszközökkel állataik megóvására.

Vietnámban a sertéságazat teszi ki az agrárium 10 százalékát és a sertéshús messze a legnépszerűbb húsféle a fogyasztók körében.

Mintegy hárommillió sertést vágtak le, hogy megállítsák a betegséget, ami az amúgy is nehéz helyzetű közösségek élelmiszerellátását veszélyeztetheti.

Kínában legalább 26 millió család foglalkozik sertéstartással, a sertéshústermelés fele kistermelők kezében van.

Az afrikai sertéspestisről

A vírus az emberre nem veszélyes, csak a sertésekre (házi és vad egyaránt).

Nagyon ellenálló, a szárított, fagyasztott és egyéb módon tartósított sertéshús termékek is hordozhatják.
Az állat fertőzőtt sertéshúst tartalmazó moslék révén is elkaphatja.
Szigorú biológiai biztonsági előírásokkal megakadályozható, vagy legalább az esélye csökkenthető, hogy a telepre bejusson a fertőzés.
A szigorú határellenőrzések gátat szabhatnak az országok közötti terjedésnek.
Jelenleg nincs hatásos oltóanyag ellene.

A FAO állategészségügyi vészhelyzet-kezelő központja (EMC-AH) számtalan szakemberrel van jelen az érintett ázsiai országokban. Az Állategészségügyi Világszervezettel (OIE) együttműködésben segítenek az állategészségügyi hatóságoknak és kormányzati képviselőknek a telepek biológiai biztonságát védelendő lépésekben és a kényszervágások biztonságos és nemzetközi állatjóléti előírások szerinti végrehajtásában.

A magyar házisertés-állomány továbbra sem érintett a sertéspestisben

Magyarországon nem érintett a sertéspestisben a házisertés-állomány, viszont a vaddisznók között terjed a betegség, amely ellen csak megelőzéssel lehet védekezni - közölte nemrégiben az országos főállatorvos.

Az Agrárminisztérium pedig bejelentette, hogy július végén megjelent az országos főállatorvos határozata az afrikai sertéspestis (asp) magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről, amely részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit.