Máris megvan a hongkongi tüntetések újabb negatív hatása

2019.08.22. 15:06

Tíz százalékos repülőjegy foglalás-csökkenésről számolt be az ausztrál Qantas légitársaság vezérigazgatója a Hongkongba induló járatoknál – írja a CNBC.

Alan Joyce vezérigazgató elmondta, hogy a hongkongi járataikra tíz százalékkal kevesebb foglalás érkezett, és a légitársaság úgy tervezi, hogy hét százalékkal csökkenti a járatai kapacitását, vagyis kisebb repülőgépekre váltanak.

Általában, ha valamilyen megmozdulás történik, foglaláscsökkenést tapasztalunk, de ez általában rövid távú, és a probléma megoldása után hamar helyreáll a korábbi rend – közölte Joyce a CNBC érdeklődésére.

Forrás: Flickr/BriYYZ

A városban tizenkettedik hete tartanak a tüntetések, eredetileg egy kiadatási törvényjavaslat ellen indult a demonstráció, amit azóta felfüggesztettek, azonban a tüntetők egyre erőszakosabban viselkednek, és a helyi tömegmegmozdulások mind a kiskereskedelemre, mind az ingatlanpiacra negatívan hatnak.

Ráadásul a tüntetők több napra a repülőteret is elfoglalták, aminek a következtében a világ egyik legforgalmasabb légikikötőjében kétszer kellett az összes járatot törölni.

A Qantas nagyobb repülőgépeit Manilára és Szingapúrba irányítja át, ezek a desztinációk igazán erős növekedést mutatnak – mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a vállalat nemsokára elindítja non-stop járatait New Yorkba és Londonba.

Forrás: AFP/Greg Wood

Az ausztrál légitársaság egyébként friss gyorsjelentésében 17 százalékos nettó nyereségcsökkenésről számolt be, amit a magas üzemanyagköltségekkel, valamint a gyenge ausztrál dollárral magyaráztak. A cég adózás előtti eredménye 1,3 milliárd ausztrál dollár (261 milliárd forint) volt az elmúlt 12 hónapban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK