Jelentősen nőtt a belföldi turizmus

Balaton, part, lépcső, nyár
Balaton-part, nyár
Vágólapra másolva!
A második negyedévben 11 százalékkal bővült a belföldi turizmus a tavalyi év azonos időszakához képest a Szállás.hu becslése szerint, az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, ami 14 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért adatot.
Vágólapra másolva!

Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere szerint az idényhatásokat kiszűrve a vendégszám csekély mértékben gyarapodott, így a forgalom növekedését főként a szálláshelyek szezonális áremelése okozta.

Az elemzésből kiderült, hogy a legnépszerűbb szállástípusok az apartmanok voltak, ahol átlagosan 35 ezer forint értékben foglaltak a vendégek.

Az adatok alapján 10-ből 7 foglalás 50 ezer forint alatti értékre szólt.

Forrás: Shutterstock / Készítette: Botond Horvath

A SZÉP-kártyás fizetést tízből egy vendég jelezte előzetesen, ők átlagosan 70 százalékkal többet fizetnek egy foglalásért. A SZÉP-kártyát választók egyébként önmagukhoz képest is növelték költésüket a második negyedévben, az egy évvel korábbihoz képest 22 százalékkal.

A második negyedévben a megyéket tekintve Pest, Heves és Veszprém megyében volt a legtöbb foglalás.

Budapestet, Siófokot és Egert követően a legkeresettebb úti célok között szerepel Szeged, Hajdúszoboszló, Gyula és Pécs. A turisztikai attrakciók közül többek között a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri és a siklósi vár iránt volt a legnagyobb az érdeklődés - közölte a portál.