Jó minőségű lesz az idei körte, de csökken a termés

2019.08.22. 10:42

Az idén a megszokottnál 20-25 százalékkal, vagyis 25 ezer tonnával kisebb lehet a körtetermés, ugyanakkor a minőség megfelelőnek ígérkezik az előzetes várakozások alapján.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a körte termésmennyisége átlagosan 33 ezer tonna évente, azonban kiugró években ez a szám elérheti a 40 ezer tonnát is. A három legjelentősebb körtetermelő táj az agrárszektor szerint az Alpokalja, a Bodrogköz és Szatmár, hiszen itt általában több az eső és kevesebb az aszályos időszak.

Forrás: Thinkstock

A körtefajták érési ideje júliustól október végéig tart, de vannak olyan fajták is, amelyek már júliusban, augusztusban megérnek, nagy általánosságban viszont elmondhatjuk, hogy a legtöbb magyar körte az őszi.

Magyarországon a termesztés az utóbbi években visszaesett, ennek pedig több oka van. Az egyik, hogy csökken a körteültetvények területe és száma, valamint közrejátszik az is, hogy kevés megfelelő terület van az országban a termesztéshez.