Az IKEA közel másfél milliárd dollárt költ el Kínában

2019.08.26. 07:02

Minden korábbinál nagyobb éves beruházási összeget jelentett be a kínai piacon a svéd áruházlánc, az IKEA, írja az Asia Times kínai hírforrásokra hivatkozva.

A svéd vállalat mintegy 10 milliárd jüant, azaz nagyjából 400 milliárd forintot fektet be stratégiai céllal a kínai piacon, kereskedelmi tevékenységének fejlesztésére, mind a hagyományos áruházak, mind az online jelenlét tekintetében.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a következő pénzügyi évben legalább 3000 új munkatársra is szükségük lesz, akik különböző pozíciókban és területeken bizonyíthatnak majd. 

IllusztrációForrás: ONLY FRANCE/SERGE ATTAL/ ONLYFRANCE.FR/Serge Attal

A kínai háztartási bútorértékesítés piaca növekedési periódusban van. Az ország városiasodása erőteljes, a digitális fejlődés gyors, az egy főre jutó jövedelem pedig növekszik, amit az emberek érzékelhetően magukra költenek - magyarázta döntésük hátterét az IKEA kínai vállalatának elnöke.

A cég a jövőben több szolgáltatást kínálna vásárlóinak az ottani piacon, többek között az online és offline felületeken is közvetlen kapcsolattartást egy-egy tanácsadó munkatárssal, méghozzá "egyablakos" rendszerben.

Kína az egyetlen olyan piac Svédországon kívül - a vállalat 1943-ban indult -, ahol a cégnek teljes beszállítói lánca van. Az első kínai áruházukat még 1998-ban, Sanghajban nyitottak, azóta már 27 nagy áruházat és több logisztikai illetve disztribúciós bázist is használatba vettek. Jelenleg 21 nagyvárosban vannak jelen, online szolgáltatásuk 227 településen érhető el országszerte.

Nem a svéd lánc az egyetlen a hasonló profilú cégek közül, amely fantáziát lát a kínai piac növekedésében. A holland alapítású Leiden szintén bővülési szándékot jelentett be, és együttműködésre lép kereskedelmi ingatlanokat fejlesztő társaságokkal, hosszú távra szóló, a bérlő igényei szerint kialakított bérlemények (üzletek, bemutatótermek stb.) építése és bebútorozása kapcsán.