Elképesztő fordulat a bérlakások piacán: megállt a díjak emelkedése?

2019.08.25. 06:28

Úgy tűnik, hogy a legélénkebb bérlakáspiaccal rendelkező nagyvárosokban tetőztek a bérleti díjak. Legalábbis erre utal, hogy az idei szezonban július utolsó napjai és augusztus vége között nem történt áremelkedés Budapesten, ahogy az egyetemi városnak számító Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon sem volt drágulás a szóban forgó időszakban - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint éves szinten azért feljebb mentek az árak, de visszafogott, egy számjegyű drágulás jellemezte az érintett városokat. A kereslet, az egy hirdetésekre jutó érdeklődések alapján az idei szezonban - júniusban, júliusban és augusztusban - erősebb volt az előző évekhez képest. A drágulást gátolta, hogy a magánszemélyek által kínált kiadó lakások száma az érintett városokban 39-80 százalékkal nőtt egy hónap alatt, azaz a bérlők jóval szélesebb palettáról válogathattak - tette hozzá.

A portál elemzése szerint Budapesten augusztus végén kiadó lakások átlagos bérleti díja 160 ezer forint volt, annyi, mint a szezon elején, de ez éves szinten 6 százalékos emelkedést jelent.

A panellakásokért augusztus végén 145 ezer forintot, a téglaépítésű társaikért 165 ezer forintot kértek a tulajdonosok.

IllusztrációForrás: BELGA/AFP/ImageGlobe/Jonas Hamers

Az egyetemvárosok közül Debrecenben augusztus végén az átlagár 100 ezer forint volt, ez is megegyezik a ponthatárok kihirdetésekor ismert szinttel, az egy évvel korábbit pedig 5 százalékkal múlja felül. Szegeden az átlagos bérleti díj 100 ezer forintot tett ki augusztus végén, ami szintén azonos a szezon előtti összeggel, igaz, éves szinten azért 11 százalékos emelkedésnek felel meg. A miskolci lakásbérleti piac 80 ezer forintos átlaggal kezdte és fejezte be a szezont, ami éves szinten így is 14 százalékos többletet jelent. A pécsi 95 ezer forintos átlag viszont 4 százalékos csökkenésnek felel meg.

A szakértő szerint a mostani szezon alapján úgy tűnik, hogy komolyabb drágulás egyelőre nincs a szóban forgó városokban a lakásbérleti piacon, mivel komoly mennyiségű kiadó lakással bővült az állomány. Ráadásul a kínálat növekedése tovább fokozódhat, mivel a következő néhány hónapban több ezer olyan új lakást adhatnak át, amit befektetők vásároltak meg kiadási céllal.

Összességében az látszik, hogy most már éves szinten sincs komolyabb áremelkedés a budapesti bérlakáspiacon.

Vidéken még lehet érezhetőbb drágulás, mivel ott az árak is alacsonyabb szintről indulnak, de a bérlők "vásárlóereje" a végét járja. Sokan pedig az alacsony kamatozású lakáshitelek, az állami támogatások miatt pedig inkább a lakásvásárlás felé fordulnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: