Itt a 7 jel, hogy egyre közelebb a globális recesszió

kína, tőzsdepánik, válság, pánik, tőzsde
Bajban vannak a befektetők.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban több olyan tényező is összeadódott, melyek együtt arra utalnak, a küszöbön állhat egy világgazdasági recesszió. Egy elemzés szerint 7 olyan terület van, amely összeadódva már igen komoly fenyegetést jelent.
Vágólapra másolva!

A 2008-as válság utáni gazdasági felfutás után sokan már azt is elfelejtették, milyen egy globális recesszió. Az elmúlt hónapok világgazdasági együttállásai azonban most arra utalnak, újra a küszöbön állhat egy világszintű lejtmenet. Íme, az a 7 tényező, amely súlyos intő jelként szolgál.

A kereskedelmi háború eszkalálódása

A történet 18 hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos vámot vetett ki a Kínából, az EU-ból, Indiából, Kanadából, valamint Mexikóból érkező acélimportra. Ezt követően viszont a kereskedelmi háború szinte kizárólag Kínára kezdett fókuszálni.

Még tovább eszkalálódott az amerikia-kínai kereskedelmi konfliktus Forrás: Imaginechina/Yao feng - Imaginechina/Yao Feng

Trump azzal vádolta Pekinget, hogy a devizájának leértékelésével szándékosan árt az amerikai gazdaságnak.

Büntetésként az amerikai kormány számos kínai importtermékre vetett ki büntetővámokat, a kínaiak pedig jöttek a válaszlépésekkel.

Jelenleg igen nehéz megjósolni, mi lesz a kereskedelmi konfliktus hatása, de a világgazdaság szempontjából az jól látszik, hogy számos gazdaság jelentett a növekedés lassulásáról a konfliktus kezdete óta.

Szűkülő amerikai növekedés

Amikor Donald Trumpot 2016-ban elnökké választották, már egy válságból kilábaló amerikai gazdaságot vett át, és ezt a talpra állást csak tovább fűtötte az adócsökkentési programjával. Mindezeknek köszönhetően az USA gazdasága kiugróan jól szerepelt a globális mezőnyben.

A problémák akkor kezdődtek, amikor a jegybank szerepét betöltő Fed tavaly elkezdett kamatot emelni, amivel visszafogta a monetáris politika növekedést élénkítő hatásait.

A válság utáni talpra állás természetes időszaka tehát véget ért, az adócsökkentések teljesen beépültek a gazdaságba (nincs további közvetlen élénkítő erejük), a jegybank elkezdte kivezetni a monetáris támogatást, ráadásul a Kínával folytatott kereskedelmi háború is megnehezítette a kiugró növekedés fenntartását.

Meddig tart még ki az amerikai növekedés? Forrás: Pixabay.com

Noha az USA gazdasága jelenleg még mindig igen erős és stabil lábakon áll, a tőzsdék és a reálgazdasági intő jelek miatt egyre többen teszik fel a kérdést, a lassuló gazdasági növekedés vezethet-e amerikai recesszióhoz, és milyen hatással lesz majd a világgazdaság egészére?

Német recesszió

Sokaknál megkongatta a vészharangot, amikor kiderült, a német GDP 0,1 százalékkal zsugorodott az idei második negyedévben. Azóta az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy a német kormány valóban kész lesz-e költségvetési élénkítéshez nyúlni, ha úgy látja, szükséges stimulálnia a növekedést.

Most a legtöbben az idei harmadik negyedéves GDP adatokra várnak, hogy kiderüljön az enyhe lassulás után hogyan teljesített az európai gazdasági nagyhatalom

– főleg, hogy sokan a megelőzőnél is nagyobb mértékű gyengülésre számítanak.

Noha a kormány részéről érkeztek olyan jelzések, hogy elképzelhető egy 50 milliárd eurós költségvetési élénkítés, egyes elemzők szerint ez is kevés lehet ahhoz, hogy megmentse Németországot a recessziótól. Hivatalosan akkor beszélhetnénk recesszióról, ha két egymást követő negyedévben zsugorodna a GDP. Az egyik legnagyobb probléma pedig az, hogy a német növekedés jelentős részben függ Kínától, mivel az ázsiai óriás a német ipar legnagyobb felvevőpiaca.

Kínai adósságválság

Bár a kínai növekedés elég szépen átvészelte a 2008-as válságot, mindeközben a világ második legnagyobb gazdasága brutális mértékű adósságot halmozott fel.

Az állami vállalatok mellett a lakosság is keményen eladósodott,

ráadásul a kereskedelmi háború miatt Peking lényegében lemondott az eddigi adósságcsökkentő programjáról – és újra élénkíteni kezdte a hitelkihelyezést.

Kína még mindig szenved az adósságoktól Forrás: Imaginechina/Xie zhengyi - Imaginechina/Xie Zhengyi

Ezzel párhuzamosan a kínai ipari termelés növekedése 30 éves mélypontra, 4,8 százalékra süllyedt az elmúlt időszakban. Bár Peking arra törekszik, hogy elmozdítsa Kínát a feldolgozóipartól a szolgáltatói szektor felé, ez igen hosszú folyamat, és jelenleg a nemzetközi környezet sem könnyíti meg az átállást.

Brexit

A britek EU-ból való kilépése már évek óta az egyik legnagyobb bizonytalansági faktor a világgazdaságban, és továbbra sem látszik, pontosan mi lesz a folyamat kimenetele.

Amennyiben Nagy-Britannia megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót, akkor az elemzők többsége szerint igen súlyosak lesznek a negatív gazdasági következmények. Mi több, az IMF, az OECD és a Világbank egyaránt arra figyelmeztettek, hogy

egy megállapodás nélküli brexitnek a globális növekedésre nézve is súlyos hatásai lennének.

A világ hatodik legnagyobb gazdaságának számító Nagy-Britannia GDP-je egyébként 0,2 százalékkal csökkent az április és június közti időszakban, ami a leggyengébb eredmény volt 2012 negyedik negyedéve óta.

Feltörekvő problémák

A feltörekvő piacok közül számos fontos gazdaság csúszott recesszióba (vagy került egy komolyabb recesszió határára) az elmúlt időszakban. Irán például amerikai szankciókkal néz szembe, és igen nehezen tudja csak eladni a megtermelt olajat, illetve alig fér hozzá a nemzetközi piacokhoz. Argentína súlyos eladósodottságtól szenved, amit a kiújuló politikai bizonytalanság is fokoz. Venezuela pedig annak ellenére is brutális gazdasági válságban van, hogy az ország a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkezik.

Erősödhetnek a feltörekvő piacok problémái is Forrás: EyePress News

A nemzetközi befektetők számára azonban még csak nem is ezek az országok jelentik a legnagyobb aggodalmat – egyszerűen azért, mert az említett gazdaságok az elmúlt években a világgazdaság perifériájára szorultak.

Fontosabb azonban, hogy az olyan, a globális pénzügyi rendszerbe erősebben integrált feltörekvő piacok, mint Törökország és Dél-Afrika is bajban vannak gazdaságilag.

Ha tehát ez utóbbi államok adósságválságba kerülnének, annak már sokkal kellemetlenebb világgazdasági hatásai lennének.

Piaci sokkhatások

A nemzetközi pénzügyi piacokról érkező jelek elég vegyesek. Az amerikai és a német részvénypiac még mindig történelmi csúcsok közelében van, azonban a kötvénypiacok teljesítménye erősen vészjósló.

Az Egyesült Államokban például megfordult a hozamgörbe (a 2 éves lejáratú állampapír hozama meghaladta a 10 éves papír hozamát), ami az egyik leghagyományosabb előjele a recessziónak.

Ennek kapcsán egyre több olyan spekuláció látott napvilágot, amely szerint a következő 12 hónapban már beüthet az amerikai recesszió.

A nagy megmentő pedig most is a központi bank lehet, amely újra nekiállhat egy kamatcsökkentésnek. Mindazonáltal globálisan is igaz, hogy a jegybanki élénkítések hatásai sokkal korlátozottabbak, mint 2008 után voltak. Részben azért, mert sokan minden puskaport ellőttek, vagyis szinte minden lehetséges élénkítő eszközt bevetettek. Részben pedig azért, mert az újabb amerikai kamatcsökkentések már nem biztos, hogy ugyanolyan erőteljes hatást tudnak kiváltani, mint korábban. Végül az is komoly kérdés, hogy a jegybankok mesterséges élénkítései meddig tarthatók fenn úgy, hogy senkinek ne kelljen megfizetni ezek árát.