Ismét komoly pénzeket adományozott az Apple-vezér

2019.08.28. 07:33

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója mintegy 23 ezer Apple részvényt ajándékozott el jótékonysági célokra – írja a CNBC.

A hétfői tőzsdenyitáskor a részvények darabja 205,85 dollárt (61 ezer forint) ért, vagyis a teljes adomány 4,8 millió dollárt (1,4 milliárd forint) tett ki.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatójaForrás: AFP/Bernd Thissen

A részvényeket Cook a saját állományából ajándékozta el, így jelenleg összesen 854 ezer Apple-részvény van a birtokában.

Tavaly augusztusban szintén 23 ezer részvényt adományozott el Cook egy meg nem nevezett jótékonysági szervezetnek.

Tim Cook adományozott már a Robert F. Kennedy Igazságügyi és Emberi Jogi Központnak és az Emberi Jogi Kampánynak is, korábban pedig bejelentette, hogy

egész vagyonát jótékonyságra kívánja költeni.

Ettől függetlenül jelentette be az Apple, hogy adományt küld a dél-amerikai őserdőben pusztító tüzek elleni küzdelemre, az összeget azonban nem nevezték meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK