Olajmezőre bukkant a Mol

olaj, kőolaj, pumpa
Pénteken a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is nagyot zuhant (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A Mol által üzemeltetett TAL blokkban a Makor-Deep-2 kútfúrás eredményesen zárult a vállalat szerint és újabb olaj-és földgázlelőhelyre találtak.
Vágólapra másolva!

Közel négy hónapja kezdődött a TAL blokk újabb kútfúrása, pénteken pedig sikerről számolt be a Mol által vezetett kitermelő konzorcium - írja a vg.hu.

illusztráció Forrás: AFP/Cultura Creative/Cultura/Monty Rakusen

A jelentős hírt a Pakistan Oilfields Limited (POL) jelentette be a pakisztáni tőzsdének, a hírre pedig 5 százalékot emelkedtek a POL részvényei.

A naponta kitermelhető mennyiség mintegy 1844 hordó olaj és félmillió köbméter földgáz az első tesztek alapján, a kitermelés pedig decemberben indulhat.

A Molnak a POL mellett még három társa van a TAL-ban, amely a pakisztáni olajkitermelés 20 százalékát adja. A Mol 1999 óta lát el operátori szerepet a TAL-ban és a kitermelésből 8,42 százalékos részesedést kap.