Rekordmélységben a munkanélküliség, két számjegyű a keresetek bővülése

2019.09.01. 10:24

A legfrissebb KSH jelentések szerint nőttek a bérek és a foglalkoztatottság, valamint csökkent a munkanélküliség. Az Egyesült Államokban az ópiát válság miatt sorra büntetik a gyógyszergyártó cégeket, a globális piacon pedig hamisított aranyrudak jelentek meg.

Ismét két számjegyű a bővülés a júniusi kereseteknél

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből kiderült, hogy idén júniusban a bruttó átlagkereset 364 800 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

illusztrációFotó: Origo

2019. január–júniusban a bruttó átlagkereset 359 500, a nettó átlagkereset 239 000 forint volt, mindkettő 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mindemellett a makrogazdaság és a monetáris politika szempontjából kiemelten fontos mutató, a rendszeres bérek éves kumulált növekedése 10.5 százalék volt.

Nőtt a foglalkoztatottak száma

A foglalkoztatottak száma a május-júliusi időszakban 4 millió 518 ezer volt, vagyis 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ezen belül a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal 70,1 százalékra emelkedett.

illusztrációForrás: Shutterstock

Eközben a munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 158 ezer volt, azaz a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt. A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája a múlt év azonos időszakához hasonlítva 1,0 százalékponttal, 11,1 százalékosra nőtt. Ez azért is fontos, mert a munkanélküliek mintegy negyede ebből a korcsoportból került ki.

Hatalmas büntetéseket oszthatnak az opiát válság miatt

A Sackler milliárdos család tulajdonában lévő Purdue Pharma akár 12 milliárd dolláros büntetést is fizethet miután 2 ezren beperelték a céget az egyik ópiát tartalmú fájdalomcsillapító miatt. A szövetségi államok és városok által indított perekben arra hivatkoznak, hogy a társaság megtévesztő gyakorlatot alkalmazott a gyógyszereladáskor, valamint felelős az USA-ban egyre inkább terjedő ópiát függőségért is.

illusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Yi Chang

Mindeközben Oklahomában 572 millió dollár (169 milliárd forint) kártérítésre ítélték a gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó Johnson & Johnson vállalatot az opiátválságban játszott szerepéért. A cég az indoklás szerint megtévesztő kampányt folytatott az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók népszerűsítésekor.

A Liget Budapest projekt részeként hamarosan elkészül a Millennium Háza

Végéhez közeledik ugyanis a volt Olof Palme-ház rekonstrukciója. A régi pompájában felújított épület Millennium Házaként, még ez év őszén megnyitja kapuit a látogatók előtt. A több mint 130 éves épület főbejárata elé a park tájépítészeti megújításának részeként egy, a századforduló hangulatát idéző, 1500 tőből álló rózsakertet is kialakítottak, ahová egy új Zsolnay díszkút is kerül.

illusztrációForrás: Liget Budapest

Az épületben jelenleg a Városliget aranykorát bemutató kiállítás kialakítása, valamint a Zsolnay kerámiákkal díszített kávéház beüzemelése zajlik. A kiállítótérben 21. századi technikával és tudástárral biztosítanak majd sokrétű élményanyagot a látogatóknak.

Hamisított aranyrudak miatt dőlhet össze az aranypiac

Hamisított jelzéssel ellátott aranyrudak kerültek piaci forgalomba az elmúlt években, amelyek alááshatják az arany, mint befektetési forma iránti bizalmat. Az eredetinek látszó aranyrudak könnyen válhatnak szervezett bűnözői körök vagy fegyveres milíciák finanszírozási eszközévé, egyúttal segítenek eltitkolni azt, hogy az arany nem mindig illegális forrásból származik.

illusztrációForrás: Shutterstock

Ezeknél a rudaknál az arany maga valódi, nagy tisztaságú, finomított arany. Csupán az azokba ütött billog vagy logó az, ami hamis. Ez viszont alkalmassá teszi az aranyrudakat arra, hogy elfedjék a nemesfém forrását, és így eszközül szolgáljanak háborús konfliktusok, terrorizmus, drog- vagy emberkereskedelem finanszírozására. Egyes források szerint az elmúlt években legalább 50 millió dollár - közel 15 milliárd forint - értékben azonosítottak olyan, svájci öntödei vállalatok bélyegével ellátott aranyrudakat a JP Morgannél, amelyeket a négy nagy svájci öntöde egyike sem gyárthatott.

Közel ötödével nőttek a hazai beruházások

A Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból kiderül, hogy idehaza a fejlesztések volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét, amikor 16,2 százalék volt az emelkedés.

illusztrációForrás: Fejes Márton - TriLiteFotoStudio/Fejes Márton

A beruházások összességében stabil 20 százalék körüli növekedési ütemet mutatnak: tavaly 19,2 százalékkal, az idei első negyedévben 20,1 százalékkal és az idei év első felében 19,3 százalékkal nőttek a beruházások éves összevetésben.

Elsőként az oroszok indítanak kártérítési pert a Boeing ellen

Egy orosz repülőgép-lízingtársaság benyújtotta az első amerikai pert a Boeing 737 Max repülőgépek megrendelésének visszavonásával kapcsolatban. Az Avia Capital Services (ACS), az állami tulajdonban lévő Rostec orosz konglomerátum leányvállalata indította a pert.

illusztrációForrás: Boeing

Az ACS azzal vádolja Boeinget, hogy gondatlan volt a hibás repülőgép eladásakor. Az ACS összesen 115 millió dollárt igényel, ebből 35 millió dollár a 35 megrendelt repülőgép előlege, a többi a veszteség és a kamatok, az illinoisi Cook megye körzeti bíróságához benyújtott kereset szerint.

Tarolnak a hazai befizetős pénzpontok

Száz alkalomból ötször már nem azért látogatja meg a magyar bankkártya-tulajdonos a pénzpontokat (ATM), hogy készpénzt vegyen fel, hanem hogy befizessen. Az idei első negyedévben 1,425 millió befizetési tranzakciót regisztráltak a bankok, míg egy évvel ezelőtt még 890 ezernél kevesebbet, a növekedés 60 százalék feletti.

illusztrációFotó: Szabó Balázs [origo]

A pénzpontokon befizetett összeg a tranzakciók számánál is gyorsabban nő: az értéke az idei első három hónapban 251,6 milliárd (havonta átlagosan majdnem 84 milliárd) forint volt.

Kivonulhat az OTP bank Szlovákiából

Az Aktuality.sk weboldal két, magát megnevezni nem kívánó forrásból is úgy értesült, hogy az OTP a héten már elfogad nem kötelező érvényű ajánlatokat szlovákiai leánycége adásvételére, melyek tartalmazzák a felkínált összegeket is.

illusztrációForrás: Origo

A Československá obchodná banka (ČSOB, hazánkban a K&H Bank tulajdonosának, a belga KBC-nek a szlovák leánybankja), a Tatra banka és a Penta befektetési csoport érdeklődhet az OTP Bank szlovák leánya, az OTP Banka iránt. A potenciális érdeklődők közül a Penta a szlovák Prima Bank és a Privatbank tulajdonosa.

Kivonul Alaszkából az egyik legnagyobb olajvállalat

Több mint fél évszázad után vonul ki a British Petrol (BP) Alaszkából, ahol az USA történetének legnyereségesebb olajmezőjén, a Prudhoe Bay nevű, a messzi északon található területen folytatott kitermelést.

illusztrációForrás: AFP / Biosphoto/Robert Valarcher

Ezt, valamint a közel 1300 kilométer hosszú Transzalaszkai Csővezetéket is értékesíti, több más eszközével egyetemben a Hilcorpnak. Az üzlet értéke 5,6 milliárd dollár, azaz közel 1700 milliárd forint. Az értékesítésből befolyó pénzt a BP gazdasági helyzetének megerősítésére fordítja.

A 100 milliót is meghaladták a munkavédelmi bírságok

APénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya közölte, hogy az év első hat hónapjában 7065 munkáltatót ellenőriztek, közülük 5493-nál találtak szabálytalanságot az ellenőrök, míg 2018. első fél évében a 7098 vizsgált munkaadó közül 5305-nél tapasztaltak problémákat.

illusztrációForrás: Image Source/Image Source/db2stock/Db2stock

Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 99 218 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 67,2 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot, míg egy évvel korábban ez az arány még 69,5 százalék volt.

Többet költenek Jakartára, mint a tervezett új fővárosra

A jelenlegi indonéz fővárosban 571 ezermilliárd rúpia értékű fejlesztést hajtanak végre a következő tíz évben, az összeg jóval nagyobb, mint amennyit a kormány az új főváros építésére – 33 milliárd dollár - költ majd el.

illusztrációForrás: NurPhoto/Anton Raharjo/NurPhoto/Anton Raharjo

 A kormány 2024-ben kezdi meg az átköltözést az új fővárosba a világ egyik legsűrűbben lakott városából, ahol több mint tíz millióan élnek.

Drágább lett az üzemanyag

Emelkedett az üzemanyagok ára szerdán, a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét 4 forinttal növelte a Mol.

illusztrációForrás: MTI/Komka Péter

A benzin átlagára 377 forintra, a gázolajé 397 forintra nőtt. Az üzemanyagok ára ezt megelőzően legutóbb múlthét pénteken változott, a benzin ára akkor 2 forinttal csökkent, míg a gázolajé 3 forinttal nőtt.