Hirtelen bajba került Ázsia harmadik legnagyobb gazdasága

2019.09.02. 21:03

Az indiai gazdaság 2013 óta nem produkált olyan vérszegény növekedést, mint az idei második negyedévben. A kormányzati kiadások lassulása, a gyengülő fogyasztás, valamint a világkereskedelmi feszültségek ugyanis erősen lehúzták az indiai GDP-növekedést. Így pedig egyre valószínűbb, hogy a jegybank kamatcsökkentéssel reagál majd.

Az Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságának számító Indiában mindössze 5 százalékos volt (éves alapon) a második negyedéves GDP-növekedés, ami igencsak elmaradt az 5,7 százalékos Reuters elemzői konszenzustól.

Ráadásul a szakértők szerint a gyenge növekedés még akár 2-3 évig is kitarthat Indiában, amíg be nem vezetik a megfelelő strukturális reformokat.

Az indiai jegybank (RBI) kiadott éves jelentése szerint nagy szükség lenne infrastrukturális beruházásokra annak érdekében, hogy felpörögjön a belső fogyasztás és bővüljenek a magánberuházások. Hozzátették, a munkát terhelő adók és a jogi környezet tekintetében szintén komoly reformokra volna szükség ahhoz, hogy az állam javítson az ország üzleti környezetén – írja a Reuters.

Durván behúzta a féket az indiai gazdasági növekedésForrás: AFP/Sam Panthaky

Az RBI egyébként idén már 110 bázisponttal vágta vissza az irányadó kamatrátát, és a várakozások szerint az októberi ülésen újabb 25 pontos lazítás jöhet. Az indiai gazdaság tavaly 8 százalékkal, míg a megelőző negyedévben 5,8 százalékkal bővült.

Mindeközben a kormány is elkötelezett annak érdekében, hogy javítsa a növekedési kilátásokat. A pénzügyminisztérium gazdasági főtanácsadója például jelezte, „minden szükséges lépést" meg fognak tenni annak érdekében, hogy visszatereljék Indiát egy erősebb növekedési pályára.Az előző héten pedig a delhi kormány bejelentette 10 állami bank összeolvadását, aminek célja a helyi bankrendszer erősítése.

Az elmúlt negyedév legdurvább számát azonban az autóipar produkálta Indiában. Az autóeladások ugyanis, éves összevetésben, 31 százalékkal csökkentek, amire közel két évtizede nem volt példa. Ennek eredményeként ráadásul több százezer munkahely került veszélybe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK