Már a helybélieknek sincs hely ezen a görög szigeten

Tripa
9. Szantorini, Görögország - kirándulások a szigeten, hajótúra, borkóstolás
Vágólapra másolva!
A görög szigetvilágban is egyre nagyobb problémát jelent a turistáknak szánt lakáskiadás, mivel a helyiek, akik hosszabb távra szeretnének bérelni, kiszorulnak az ingatlanpiacról – összegzi a BBC.
Vágólapra másolva!

Colette Nolan 28 évvel ezelőtt költözött Nagy-Britanniából Párosz szigetére, és annak ellenére, hogy unokái is a szigeten élnek, lehet, hogy el kell hagynia, mivel az öt éve bérelt kétszobás apartmanjából ki kell költöznie- A tulajdonosok ugyanis

az Airbnb online piactéren akarják meghirdetni a lakást turisták számára.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/ Andrew Mayovskyy

A szigeten a kétszobás lakásokért éjszakánként akár 80 eurót (26 ezer forint) is adnak a turisták, szemben a Nolan által fizetett havi száz euróval (33 ezer forint). Ezért a rövidtávú bérlők sokkal több hasznot hoznak a hosszú távú bérlőkhöz képest, különösen a nyári turistaszezonban.

A Nolanéhez hasonló lakhatási gondok egyre gyakoribbak azokon a helyeken, ahol a turizmus virágzik: a rövid távú bérlők száma lassan meghaladja a helyiek számát.

A rövid távú bérleti díjak lakáshiányt és a bérleti díjak növekedését okozták a világ minden városában. Ez a hatás még számottevőbb az olyan kis területű helyeken, mint a görög szigetvilág.

Párosz szigetén mindössze 13 ezren laknak,

de 2014 és 2017 között a turisták által itt töltött éjszakák száma 332 ezerről 421 ezerre nőtt. Eközben 2345 kiadó ingatlan szerepel az Airbnb rendszerében, aminek mintegy 83 százaléka teljes ház, vagy apartman.

Illusztráció Forrás: Shutterstock.com

A görög lakosság 74 százaléka rendelkezik saját otthonnal

– ez az egyik legmagasabb arány Európában – általános, hogy a középosztálybeli családoknak több ingatlana is van, amit gyermekeik örökölnek majd, addig viszont bérbe adják.

A görög adósságválságot követően a gazdaság 26 százalékkal esett vissza, ezért az ingatlantulajdonosok a hosszú távú bérletről a rövidtávúra váltottak, remélve, hogy így több pénzt tudnak keresni a kiadó lakásokkal.

Számos tulajdonos tette ki bérlőit az ingatlanból, hogy turistáknak adhassák ki a lakásokat, azonban a helyi görögöknek nincs nagyon hova menniük.

Illusztráció Forrás: Shutterstock.com

– nyilatkozta Nolan, hozzátéve, hogy az egyetlen hosszú távra is kiadó ingatlan háromszor annyiba kerül, mint a korábbi bérleménye.

Az Airbnb segítségével három hónap alatt érhet el akkora bevételt egy lakástulajdonos, mintha egy évre adná ki hosszabb ideig tartózkodó bérlőknek.