Schanda: A kis- és középvállalkozások megerősítését célozza a Magyar multi program

SCHANDA Tamás János államtitkár beszél Közéleti személyiség foglalkozása plenáris ülés politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2018. november 29. Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Európai Uniós fejlesztésekért felelős államtitkára expozét tart a Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 29-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
Vágólapra másolva!

A politikus kiemelte, a kormány célja, hogy

a magyar gazdaság növekedésének üteme a következő években is legalább két százalékponttal haladja meg az európai uniós átlagot.

Azt mondta,

  • 2010 óta mintegy 30 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, ezzel Magyarország - Közép-Európával együtt - a növekedés motorjává vált a kontinensen;
  • 2019 második negyedévében az eddig ismert adatok alapján újra a magyar gazdaság növekedett a legnagyobb mértékben az Európai Unióban. A második negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ez az Európai Unióban mért átlagos növekedés csaknem négyszerese;
  • Az idei második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának szintjét. Kedvező jelnek nevezte, hogy az állami, az önkormányzati és a magánberuházások egyformán lendületesen emelkednek, és továbbra is dinamikus a magyar vállalkozások beruházási kedve.
Budapest, 2018. november 29. Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Európai Uniós fejlesztésekért felelős államtitkára expozét tart a Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 29-én. MTI/Kovács Attila Forrás: MTI/Kovács Attila

György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár a kis- és középvállalkozások helyzetéről szólva elmondta,

Magyarországon 30 százalékkal nőtt a szektor termelékenysége, ami ötszöröse az unió 6 százalékos átlagának és több mint háromszorosa a visegrádi országokban mért 9 százalékos átlagnak.

Hozzátette, az ITM folyamatosan monitorozza a nagy növekedési potenciállal rendelkező és innovatív vállalkozásokat. A Magyar multi programban több mint kétszáz vállalatot szólítottak meg, közülük száz csatlakozott a kezdeményezéshez. Ötven fejlesztését már ősszel megkezdik - jegyezte meg az államtitkár. Ezek a vállalkozások saját területükön sikeresek, ám márkaépítés, értékesítés és szervezetfejlesztés terén segítségre van szükségük - mondta. Ezért az ITM szakértői környezet létrehozását tűzte ki célul, olyan vállalkozások közreműködését várja, amelyek négy nagy területen huszonkét témakörben képesek tudást átadni.

A területek közül György László elsőként a műszaki termék- és szolgáltatásfejlesztést emelte ki, amellyel szélesebb körben érhetnek el vevőket a cégek. Fontosnak nevezte a márka- és arculatépítést, mely a vállalatok versenyképességét növelheti a nemzetközi piacokon is. A vállalkozásoknak nyújtott stratégiai és vállalati tanácsadással azok pénzügyi tudatosságát növelnék, a folyamat- és menedzsmentfejlesztéssel pedig azt szolgálnák, hogy a vállalatméret növekedésével a cégek új tudást vonhassanak be. György László kiemelte, a Magyar multi programban történő tudásátadásra csaknem egymilliárd forint, a cégek fejlesztési terveire pedig több mint tizenhárom milliárd forint áll rendelkezésre. Kitért arra is, hogy a Magyar multi program a kis- és középvállalkozásoknak szól, de vannak olyan, már most nagyvállalatnak számító magyar vállalkozások, amelyek a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjából részesülhetnek forrásokból fejlődésükhöz.