Az emberi test lehet a jövő pénztárcája

2019.09.11. 12:30

A mobil fizetési rendszerek ma már a mindennapjaink részét képezik, és a biometrikus azonosítás sem a tudományos fantasztikum kategóriája. A technológiák rohamos fejlődése mellett azonban egyre több súlyos kérdés merül fel. Hol van a határ, ameddig ki akarjuk szolgáltatni magunkat a vállalatoknak? És mi történne akkor, ha rosszindulatú hekkerek visszaélnének például az ujjlenyomatainkkal vagy az arcunkkal?

A biometrikus mobil pénztárca már ma is létező technológia. Ezek olyan fizetési megoldások, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember a saját testét (arcát, ujjlenyomatát vagy retináját) használva fizessen. Az olyan óriáscégek, mint az Amazon vagy az Apple pedig már csak arra várnak, hogy létrejöjjön egy kritikus tömeg, és a fogyasztók végre kényelmesen tudjanak vásárolni készpénz, kártya vagy bármilyen más fizikai eszköz használata nélkül – írja a MarketWatch elemzése.

Mindez azt jelenti, hogy hamarosan eljön az idő, amikor az utolsó korlát is átszakad az emberi test és a vállalatok között. A világ éllovasa ezen a területen az Egyesült Államok, ahol a Szilícium-völgyben már jó ideje dolgoznak a biometrikus technológiákon.  Előretekintve a jövőbe, a kérdés most az, lesz-e még olyan területe az emberi testnek, amelyet valamilyen módon még érintetlenül hagynak a cégek, vagy a pénzügyi rendszer?

Óriási üzlet

Ha csak a mobil fizetések eddigi piacát nézzük, akkor hatalmas üzleti lehetőség rejlik a technológiák fejlesztésében. Az IT Intelligence Markets elemzése szerint a globális mobil fizetési piac mérete, évi 33 százalékos növekedés mellett 2026-ra már eléri a 456 milliárd dollárt.

Ezzel párhuzamosan a Juniper Research előrejelzése úgy számolt, hogy a jelenlegi fejlődés mellett 2023-ra a biometrikus megoldások már 2 ezer milliárd dollárnyi mobil fizetésnél fognak hitelesítő funkciót betölteni.  Ez egyébként 17-szer nagyobb lenne a tavalyi évben becsült 124 milliárd dollárnál.

A Juniper szerint a lendületes bővülést egyrészt az iparági standardok kialakulása, illetve az okostelefonoknál használt biometrikus azonosítások elterjedése fűtheti majd elsősorban.

Már ma is számos vállalat működtet biometrikus azonosítási rendszereket a hétköznapi eszközökbenForrás: Apple

Ráadásul a fizetési módok egyszerűsítése nem csupán a vásárlóknak előnyös. Több statisztika is egyértelműen kimutatta, hogy a fogyasztók hajlamosak többet költeni, ha mobil fizetési eszközt használnak. A University of Illinois vizsgálata például arra jutott, hogy az Alipay mobil fizetési rendszert használók 24 százalékkal többet vásárolnak, mint akik régebbi technológiákkal fizetnek. Az egyetem általában is rámutatott, hogy a mobil fizetési eszközöket használók többet költenek élelmiszerre, szórakozásra vagy utazásra azokhoz képest, akik bankkártyával vagy hitelkártyával vásárolnak.  A kutatás szerint a jelenség háttere az, hogy ha a fogyasztónak nem kell bankkártyát használnia, akkor pszichológiailag sokkal kevésbé érzi a kiadás súlyát és következményeit.

Egy másik felmérés szerint azok, akik használták az Amazon Echo nevű okos hangszóróját, átlagosan 66 százalékkal vásároltak többet az online kiskereskedelmi cégtől a többi fogyasztóhoz képest.

Terjedő arcfelismerés

Az arcfelismerő rendszerek ma már egyáltalán nem szokatlanok a hétköznapi technológiák esetében sem. Használ ilyet a Mastercard és a VISA, de úgynevezett Face ID van az iPhone X-ben, a Samsung Galaxy S8 és S8+ pedig íriszszkennert működtet.

Mindazonáltal az arcfelismerő rendszerek piacának robbanása még előttünk áll. A Mordor Intelligence elemzése alapján ugyanis 2018 és 2024 között a piac mérete várhatóan megkétszereződik majd, és eléri a 9 milliárd dollárt.

Az arcfelismerő rendszereké a jövő?Forrás: Origo

A Junipernél pedig úgy jósolnak, hogy 2023-ra az okostelefonok 80 százalékában lesz valamilyen biometrikus hardver. Ez számszerűsítve több mint 5 milliárd okostelefont jelent a világon.  Ez hagyományosan ujjlenyomat-felismerés formájában jelentkezik, de az arcfelismerés és az íriszszkenner is több mint 1 milliárd készülékben érhető majd el a következő öt évben.

Nem az Egyesült Államok azonban az egyetlen ország, ahol pörög az új technológia fejlesztése. A legnagyobb kínai mobil fizetési platformnak számító Ant Financial Services Groups (a vállalat az Alibaba és a Tencent irányítása alatt áll), már széles körben működteti az arcfelismerést a fizetéseknél. 2017-ben például a KFC étteremlánc alá tartozó KPro bevezette az Alipay arcfelismerő fizetési rendszert, és mára Kínában több mint 7000 üzletben lehet fizetni az úgynevezett „Smile to Pay" arcfelismerő technológiával.

A testünk a vállalatoké?

A biometrikus technológiák hétköznapivá válása azonban komoly problémákat is felvet. Egyrészt azért, mert egyelőre az sem teljesen világos, mi történik akkor, ha például egy rendszerből több millió (vagy milliárd) olyan érzékeny adatot lophatnak el, mint a felhasználók ujjlenyomatai.  A biometrikus adatok sajátossága ugyanis, hogy nem változtathatók meg úgy, mint egy jelszó. Vagyis egyelőre még homályos terület, hogy mi lesz a teendő akkor, ha a csalók számára rendelkezésre állnak olyan kifinomult technológiák, melyeken keresztül mások biometrikus adataival vásárolnak vagy vesznek fel hitelt – nem is beszélve esetleges nemzetbiztonsági kockázatokról. Ez pedig nem csupán a megkárosított magánembereknek, de a vállalatoknak, valamint az államoknak is nagyon komoly fejfájást okozhat.

Hol van a határ az emberi test és a vállalatok között?Forrás: Image Source/Image Source/CHRISTIAN BARTHOLD/Christian Barthold

A másik probléma annak a pontos szabályozása, hogy mire és hogyan lehet felhasználni ezeket az adatokat. Az Egyesült Államokban például éppen nemrég merült fel, hogy nincs olyan szövetségi törvény, amelyet egyértelműen lehetne alkalmazni arra, hogy a magánszektor miként gyűjtheti és használhatja a felhasználók biometrikus adatait. 

Végül a MarketWatchnak nyilatkozó egyik szakember kiemelte, az államoknak és a vállalatoknak egyaránt érdekükben állhat, hogy átfogó és jól elemezhető adatbázisokat tartsanak fenn az állampolgárokról (és a fogyasztókról) annak érdekében, hogy minél pontosabban követhessék a tevékenységeiket. Itt a problémát az jelentheti, ha olyan komplex hálózat alakul ki, ahol például a pénzügyi rendszerben jelenleg elképzelhetetlen kapcsolódási pontok jönnek létre. Aram Sinnreich ezt a következő kérdéssel foglalta össze: Az, hogy ma mennyi borravalót adok egy Uber-sofőrnek, hatással lehet arra, hogy mennyit kell fizetnem egy jelzáloghitelért 20 év múlva?" 

A biometrikus technológiák tehát már velünk vannak, és a hozzájuk köthető piac hatalmas fejlődésen megy keresztül. Egyelőre azonban számos homályos terület és megválaszolatlan kérdés van, amelyek néhány éven belül igen súlyos kihívásokat jelenthetnek majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK