Német kutatók is elismerik, hogy recesszióban van a német gazdaság

Német zászló
Vágólapra másolva!
A német gazdaság a második negyedév után a folyó negyedévben is zsugorodik és ezzel technikai értelemben recesszióban van - véli kieli világgazdasági kutatóintézet.
Vágólapra másolva!

A Kieler Institut für Weltwirtschaft (IfW) szerdán közzétett előrejelzésében azt írja, hogy számításai szerint

Németországban a hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal zsugorodik a szeptember végével záródó harmadik negyedévben,

miután az előző három hónapban 0,1 százalékos visszaesést jegyeztek fel.

Technikai recessziónak számít, ha két egymást követő negyedévben következik be negyedéves GDP-csökkenés.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A gazdaságkutató rontotta az idei német gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, azt 0,6 százalékról 0,4 százalékra változtatta. Az IfW az év elején még 1,8 százalékos idei német GDP-növekedést becsült.

A gazdaságkutató a jövő évi GDP-bővüléssel kapcsolatos becslésén is változtatott, 1 százalékra módosította a várt növekedési ütemet az eddigi 1,6 százalékról.